A Feyenoord már kiszállt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.12.14. 21:00
Címkék
Egyre inkább úgy tűnik, beigazolódnak az idény előtti jóslatok, és 2004 tavaszán csak az Ajax és a PSV harcol majd az aranyéremért, a harmadik nagy, a Feyenoord ezúttal kimarad a dobogó felső fokáért zajló harcból.
A kikötővárosiak a 16. fordulóban a a Twentétől kaptak nagy leckét, és tíz (Ajax), illetve kilenc (PSV) pont lemaradással követik két ősi vetélytársukat.Az Arke-stadion közönsége az előző szezonhoz hasonlóan ismét remek Twente–Feyenoord csatát láthatott, csakhogy a tavalyi 5–1-es vendégsiker után most hazai diadalnak tapsolhatott. A svájci N’Kufo az első félórában két gólt is berámolt, ettől kezdve már csak a kapaszkodás maradt a rotterdamiaknak. Ôk is lőttek kettőt a következő egy órában, csak éppen a védelmük is "jó volt” még ugyanennyire, így lett 4–2-es vereség a vége.Eközben az Ajax (nehezen) és a PSV (könnyen) is hozta a papírformát, és továbbra is uralja a bajnokságot. Az Ajaxot szokás szerint Van der Vaart húzta ki a csávából (a karmester közeli jobblábas lövésből volt eredményes), míg a PSV vezére meglepetésre a Kezsman helyett a duplázó Lucius volt.A magyarjai – Babos Gábor, Fehér Csaba, Pető Tamás – közül ezúttal csak Petőt harcba dobó NAC Breda kétgólos hátrányból felállva mentett pontot Kerkradéban, a Roda otthonában. Holland Casino Eredivisie
15. forduló: Roda JC–NAC Breda 2–2 (Cristiano 7., 20., ill. Elmander 57., Engelaar 90. – 11-esből), ADO Den Haag–Willem II 0–1 (Quinn 34.), Twente–Feyenoord 4–2 (N’Kufo 9., 30., John 56., Polak 67., ill. Kuijt 44., Pardo 86.), PSV–RKC Waalwijk 3–1 (Lucius 2., 75., Robben 50., ill. Teixeira 38.), RBC Roosendaal–Heerenveen 1–1 (Youssouf 38., ill. Szamarasz 75.), Volendam–AZ 0–6 (Huysegems 27., Buskermolen 43., el-Hattabi 58., 76., Perez 69., 78.), Ajax–Utrecht 1–0 (Van der Vaart 76.), Zwolle–Groningen 1–1 (Li-Duan 31., ill. Hugo 48.), NEC–Vitesse 2–0 (Ebbinge 30., Govedarica 44.)
Az élcsoport: 1. Ajax 37 pont (14 mérk.), 2. PSV 36, 3. AZ 32 (16), 4. Feyenoord 27, 5. Willem II 24, 6. Heerenveen 23
Legfrissebb hírek

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
7 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
11 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
28 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
29 perce

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
34 perce

A portugálok és a horvátok is a váltómezüket viselik egymás ellen – a mai mezek

Foci vb 2026
34 perce

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik