Benik lett az év legjobbja

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2003.12.14. 20:35
Címkék
Az egész éves kemény munka gyümölcsét "szüretelhették le a rali országos bajnokság résztvevői vasárnap este  akkor tartották ugyanis az éves díjkiosztó-ünnepséget Budapesten.
Az év versenye címet a párosok szavazatai alapján az egyik nagy hagyományokkal büszkélkedő hazai viadal, a Mecsek-rali kapta. Jelen István és csapata valóban remek kis futamot hozott össze Pécs környékén, s ezért a legnagyobb elismerés illette – a pályákon robogó versenyzőké. Életműdíjat vehetett át a sportág egyik nagy öregje, Vizin László. Nem ő volt azonban az egyetlen, aki a raliban eltöltött évtizedekért vehetett át kupát: Gerencsér Tibor 27, Érdi Tibor 26, Koch Gábor 25 éve koptatja a pályákat, igaz, Érdivel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ő az idei szezont kihagyta.Az év felfedezettje Krózser Menyhért és Buchholcz János volt: ők két év leforgása alatt a második bajnoki címüket szerezték meg, az idén egy Honda Civickel jutottak fel a csúcsra az M3-as géposztályban.A legnagyobb érdeklődés természetesen ezúttal is a "nagyok”, vagyis az abszolút sorrendben dobogós helyezést elérőket övezte. Ez már csak azért sem meglepő, mert az idén – ahogy arról már beszámoltunk – trónfosztás történt: Benik Balázs és Somogyi Pál megtörte a hatszoros bajnok, ifj. Tóth János, Tóth Imre duó egyeduralmát. Benik az idényzáró óta eltelt időt sem töltötte pihenéssel, a múlt héten például a bolognai motorshow keretében megtartott párhuzamos pályás viadalon bejutott a legjobb négy közé. Benik a következő idényről azt mondta: úgy néz ki, minden marad a régiben, és reméli, sikerül megvédenie a bajnoki címet.Ifjabb Tóthtól erre azt a határozott választ várnánk, hogy ő meg visszahódítja, de Janika egyelőre semmi biztosat sem tud az előttünk álló idényről. A Peugeot pilótája, aki köztudottan jobban érzi magát a tűzálló overallban, mint öltönyben egy hivatalos díjkiosztón, egyelőre csak annyit mond, folynak a tárgyalások, ami az évnek ebben a szakaszában egyáltalán nem meglepő.Tv: a ralisok gálájáról a Sport1 szerdán este 19.30-kor sugároz összefoglalót
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
9 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
10 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
33 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája