Harminc ez évi arany

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.15. 20:32
Címkék
Gyurcsány Ferenc sportminiszter amondó volt, minden tisztelete a kézilabdásoké, ám egy zágrábi medália megszületése ellenében harminc már megnyert aranyérmet kellett mérlegre tennie, és úgy döntött: vasárnap nem utazik el Horvátországba, inkább részt vesz a Magyar Kajak-kenu Szövetség díjátadó ünnepségén a budapesti Novotel Congress hotelben.
S hogy miként jött össze e szép kerek szám? A gainesville-i síkvízi világbajnokságon tíz, a komacui ifi vb-n hét, a maratoni világbajnokságon öt, a maratoni Európa-bajnokságon pedig ugyancsak hét magyar aranyat jegyeztünk, míg Kovács Katalin az összetett Világkupa-sorozatot is megnyerte. A miniszter és a győztesek mellett természetesen az eseményre hivatalos volt a további huszonhárom 2003-as kajakos és kenus érem megszerzője is.Előbb az év világversenyeit összefoglaló filmet vetítették le (széles vásznú változatban), majd széles mosolyokat és még szélesebb vállakat csodálhattunk a díjátadás során. Az Év női kajakosa címet a vb-n négy elsősége közül kettőt olimpiai számban begyűjtő Kovács Katalin nyerte el, a férfi kajakosoknál az egyesben athéni kvótát, négyesben ezüstöt elcsípő Vereckei Ákost, a kenusoknál pedig a négyesben aranyat, párosban bronzot nyerő Kolonics Györgyöt köszöntötték az esztendő embereként. Az Év versenyzője címet az ifjúságiaknál a kajakos Kozák Danusia és Járik Gergely, valamint a kenus Sáfrán Mihály érdemelte ki. Az Év edzője a felnőttek mesterei közül Fábiánné Rozsnyói Katalin, az utánpótlásért dolgozók sorából Simon Miklós lett. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke először adta át a kajak-kenu sport Sajtódíját, amellyel az elnökség és a szövetség kommunikációs tanácsadói Méhes Gábort, az MTV korábbi, a Sport1 tv jelenlegi riporterét tisztelték meg.A díjesőnek persze koránt sincs vége, hiszen annyi már most biztos, hogy valamennyi sportág eredményét figyelembe véve a kajakosok és kenusok négy kategóriában is bekerülnek a dobogósok közé a Sportcsillagok Gáláján.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
2 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
2 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
3 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik