Nesta mûtéten esett át

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.12.16. 21:07
Címkék
Némi meglepetésre a Perugia az első csapat, amely bejutott az Olasz Kupa negyeddöntőjébe. A bajnokságban még mindig nyeretlen gárda igazi kupaspecialista, hiszen az UEFA-kupában bejutott a legjobb 32 közé, a Coppa Italiában pedig a Chievo testén keresztül masírozott be a legjobb nyolc közé.
Pedig a veronaiak az első mérkőzésen 2–1-re nyertek, ám a keddi visszavágón a Perugia végig jobban játszott, és három légiósa, Obodo, Diamoutene és Bothroyd találatával 3–0-ra győzött. "Egyetlen percig sem volt esélyünk, a Perugia jobban játszott, és megérdemelten jutott tovább – gratulált a győztesnek Luigi Del Neri, a Chievo trénere, míg Serse Cosmi, a nyertes edző így értékelt: – Fiatal játékosaink remekeltek, ráadásul sokkal szerencsésebbek voltunk, mint a bajnoki mérkőzéseinken szoktunk lenni.”A nyolcaddöntő visszavágói szerdán és csütörtökön további hét párharccal folytatódnak, de az edzők általában a második sorokat küldik pályára.Kedden reggel Rómában megmûtötték Alessandro Nestát, a Milan válogatott középhátvédjét. A 27 éves játékos bal térdében keletkezett porcleválás, amit artroszkópiás módszerrel távolítottak el, így Nesta hamarosan visszatérhet. Még az sem zárható ki, hogy ott lehet a pályán a Roma elleni január 6-i bajnoki rangadón.Végül két másodosztályú rövidhír: a Torino száz szurkolója 15 percre megzavarta a keddi edzést, azt kérve a játékosoktól, hogy jobban dobják be magukat a sikeres szereplés érdekében; a Verona bejelentette, hogy az eltávolított Walter Sandro Salvioni helyett Emiliano Mondonico lett a táblázat 21. helyén álló gárda új edzője. Olasz Kupa
Nyolcaddöntő, visszavágó: Perugia–Chievo 3–0 (Obodo 42., Diamoutene 61., Bothroyd 66.), továbbjutott: a Perugia, 4–2-vel
A további menetrend. Szerda: 14.00: Parma–Venezia (az első mérkőzésen: 2–0); 16.00: Lazio–Modena (2–0); 17.30: Palermo–Roma (0–1, Tv: RAIDUE); 21.00: Reggina–Internazionale (1–2, Tv: RAIDUE); csütörtök: 14.15: Juventus–Siena (2–1, Tv: RAIUNO); 17.30: Udinese–Bologna (1–0, Tv: RAIDUE); 20.45: Milan–Sampdoria (1–0, Tv: RAIUNO)
A negyeddöntőt január 14-én és 21-én rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
24 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
29 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
44 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
48 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
1 órája

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik