Megmutatta a Kazincbarcika

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
2003.12.18. 21:56
Címkék
Kit érdekel az már, hogy sokan nagyokat sóhajtoztak, amikor kiderült: az Élcsapatok Kupájában a legjobb nyolcba jutásért az egy évvel korábbi győztes, a holland válogatottak tömkelegét felvonultató Piet Zoomers Apeldoorn ellen kellene valami nagyot alkotnia a Vegyész RC-Kazincbarcikának?
Kit érdekel az már, hogy a hollandok örültek, mikor megtudták, egy magyar csapat ellen kell pályára lépniük? Senkit… Szerdán ugyanis hatalmas bravúrt ért el a magyar gárda: elbúcsúztatta a második számú európai kupából az egyik, ha nem a legerősebb alakulatot, miután 3:2-es vereséget szenvedett Hollandiában, mert az itthon kiharcolt 3:1-es siker után már a két megnyert szett is bőven elég volt a borsodiaknak a továbbkerüléshez. "Nagy dolognak tartjuk a továbbjutást, és gratulálok a csapatnak, hogy ilyen nagy eredményt ért el – kezdte az értékelést Toma Sándor, a borsodiak másodedzője. – A harmadik szett volt a döntő. A hollandok elhúztak öt egyre, de amikor utolértük őket, már fej fej mellett haladtunk, és a maratoni hosszúságú végjátékban is inkább nekünk voltak játszmalabdáink. A hazaiak sokat hibáztak nyitásban, nekünk pedig jól ment a nyitásfogadás és a blokkolás is. A negyedik etapra aztán felszabadultunk és végig vezettünk, amikor pedig megnyertük a játszmát, mindenki berohant a pályára ünnepelni. Az ötödik felvonásban már a cserék játszottak, és a kispadunk erejét mutatja, hogy kis szerencsével ők is hozhatták volna az utolsó szettet”. A hollandok nyilvánvalóan csalódottak, hiszen nem erre szamítottak, amikor megtudták, hogy a Kazincbarcikával játszanak. Valószínűleg Morozov játéka lepte meg őket a legjobban, hiszen az első mérkőzésen alig lépett pályára, így őt nem ismerhették. "Örülök, hogy Jánosi Gabi is jól játszott, hiszen ő az odavágón támadásban nem sokat tett hozzá a játékhoz” – mondta még a másodedző. De lássuk, mit gondol a mérkőzésről az érintett: "Furcsa, de kettő null után szabadultunk fel leginkább, akkor már tényleg minden mindegy volt. A játékrész végén volt a hollandoknak egy meccslabdájuk, de alapjában véve mi irányítottunk. Miután pedig megnyertük a negyedik szettet is, hatalmas fiesztába kezdtünk. Felrohantunk a szurkolóinkhoz, hogy együtt ünnepeljük velük a továbbjutást.”Ezzel a bravúrral pedig a borsodiak bejutottak a negyeddöntőbe, ahol a portugál Castelo de Maia GC lesz az ellenfelük. A portugálok annak ellenére is könynyebb riválisoknak tűnnek, mint az Apledoorn volt, hogy van öt brazil játékosuk. Persze nehéz lesz túljutni rajtuk, de egyáltalán nem lehetetlen, és az is Jánosiék mellett szól, hogy az első találkozót idegenben játsszák majd januárban, tehát a visszavágó lesz Kazincbarcikán.
Legfrissebb hírek

A Sajn Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
4 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
4 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
5 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
5 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
5 órája