A nagy diadalok ritkán születnek meg könnyedén, szenvedések nélkül, s erre talán Kolonics György pályafutása a legkiválóbb példa. Világklasszis kenusunk ugyan kétszeres olimpiai bajnokként, tizenkétszeres világbajnokként eredménytelenségre egy pillanatig sem hivatkozhat, ám az újabb és újabb győzelmeket neki sem adja oda csak úgy, bónuszként a jó sors.A Csepel lapátforgatója ez év végéig úgy állt, hogy utószor 1998-ban, Szegeden nyert világbajnoki aranyat. Hiába aratott azóta olimpiai és Európa-bajnoki győzelmet szóló kenuban, tucatnyi vb-elsőséggel a zsebében az embert nem kevéssé frusztrálja, ha immár ötödik éve arrébb tessékelik a dobogó legfelsőbb fokától. Úgy festett, a gainesville-i vb-n sem ért véget az átok: egy négyesben szerzett ezüsttel és egy párosban elért bronzzal tért haza. Az olimpiai kvóták kiharcolása okán így is az esztendő legjobb kenusának választották, ám az elismerések ellenére hiányérzete volt. Kedélyét válogatott-társainak sikere sosem tette borongóssá, de nimbuszán bizonynyal rontott, hogy Amerikában Kovács Katalin és Szabó Szilvia egyaránt tizenkettedik aranyát nyerve feliratkozott mellé a magyar vb-rekorderek márványtáblájára. Koló végül csak két hónapra veszítette el e helyt az egykeséget: decemberben mások szerencsétlensége kellett az ő szerencsés, tizenharmadik aranyához. Szergej Uljeginről ugyanis addigra mind az A-, mind a B-próba alapján bebizonyosodott, hogy tiltott szerrel élt, így az orosz C–4 200 méteres egység tagjaitól elvették az aranyérmet, és azt a mögöttük becsületes eszközökkel célba érő magyar kvartettnek adták, amelynek Kolonics is tagja volt.
Legfrissebb hírek
