Berlinnek is kell a megnyitó

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.12.29. 21:13
Címkék
Jóllehet még két és fél év választ el bennünket a 2006-os németországi világbajnokságtól, a szervezőbizottság, illetve a vezető politikusok máris azon vitatkoznak, mikor és hol legyen a torna megnyitója.
Az eddigi vb-ken ez nem volt kérdés, hiszen a megnyitót az első meccs előtt tartották, most azonban sokan azon vannak, hogy a nyitány egy nappal előzze meg az első összecsapást. Ráadásul másik helyszínen…Az ugyebár eldöntött, hogy 2006. június 9-én, az új müncheni stadionban játsszák a torna első találkozóját (várhatóan az A-csoportban, Németország részvételével), azonban elképzelhető, hogy némi politikai nyomásra a nyitóünnepséget (eddig példa nélküli módon) egy nappal korábban, a döntőnek is otthont adó Berlinben tartják meg. Otto Schily belügyminiszter ugyanis szeretné, ha a főváros egyik jelképe, a Brandenburgi Kapu előtt indítanák útjára a futballfesztivált. "Valóban gondolkozunk ezen, de még nem döntöttünk a kérdésben, tart a vita erről" – nyilatkozta Gerd Graus, a vb szervezőbizottságának szóvivője. Ugyanakkor a szervezők, ha már Berlinben kerülne sor a megnyitóra, sokkal szívesebben vennék, ha az Olimpiai stadionban lenne az esemény.A berlini rendezvényt – amelyen a tervek szerint az osztrák André Heller által készített kétórás show-műsort csodálhatják meg az érdeklődők – a 100 euróért kapható aranyérmék eladásából származó bevételből szeretnék finanszírozni az illetékesek.Csakhogy a politikusok nem számoltak a vb szervezői által cseppet sem elhanyagolhatónak minősített logisztikai problémákkal és költségekkel (ne feledjük, több ezer embert kell Münchenből Berlinbe, majd Berlinből Münchenbe szállítani, illetve egy éjszakára a német fővárosban elszállásolni), valamint a bajor metropolisz ellenállásával. "A megnyitó és az első mérkőzés összetartozik. Ráadásul Berliné a döntő is, minek neki még egy nagy durranás?" – vélte Christian Ude, München város főpolgármestere.Döntés a tavasszal várható.
Legfrissebb hírek

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
3 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
5 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
28 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
43 perce

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
50 perce

Lisztes Krisztiánt erre az idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik