Ki lesz Trap utódja?

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.12.30. 20:45
Címkék
Giovanni Trapattoni olasz szövetségi kapitány a minap azt találta mondani, hogy nem szeretné meghosszabbítani 2004. június 30-án lejáró szerződését a szövetséggel, azaz a továbbiakban nem akar a válogatott edzője lenni, mire az olasz sajtóban azonnal megindult az "utódvadászat". Az újságírók azonban csalódottan vehették tudomásul, hogy a két potenciális jelölt  Fabio Capello és Marcello Lippi  egyike sem lelkesedik túlságosan a posztért.
"A 2005-ös idényig csak a Juventusra gondolhatok, mert addig szól a szerződésem a torinói egyesülettel. Mindig is elmondtam, hogy óriási megtiszteltetésnek venném, ha szóba kerülne a nevem a szövetségi kapitányi posztra, de 2005 júniusáig nem hagyom el a Juventust – ha csak nem rúgnak ki. Ez a nyolcadik évem ennél az egyesületnél, úgyhogy már örökös tagnak érzem magam – nyilatkozta Lippi, míg Capello így érvelt: – Ebben a pillanatban nem érzem túlságosan stimulálónak a szövetségi kapitányi posztot, mert ott az ember nem edzősködik, hanem válogat. Akkor már inkább elmennék külföldre dolgozni, hiszen a Real Madridnál eltöltött idényem rendkívül eredményes volt. Arról nem is beszélve, hogy külföldön meg tudnék gazdagodni."A január 2-án újra megnyíló átigazolási piacról egyelőre nem érkeznek bombasztikus hírek, ha csak nem tekintjük annak, hogy a Lazio "óva int minden csapatot attól, hogy tárgyalásokat kezdjen a vele szerződéses viszonyban álló Dejan Sztankoviccsal". Szintén a római kékekkel kapcsolatos hír, hogy Szinisa Mihajlovics, a gárda másik szerb légiósa bejelentette: szíve szerint még két évvel meghosszabbítaná az együttessel júniusban lejáró szerződését.Végül egy hír Pierluigi Collináról, akit korábban ötször választottak meg a világ legjobb játékvezetőjének: a híres hulli egyetem díszdoktorrá avatta, mert "tudományos alapokra emelte a bíráskodást, hozzáértő, objektív, jólnevelt és korrekt. A veleszületett képességeknél fogva hoz jó döntéseket, mindig megtartja a játékosokkal a partneri viszonyt és a nagy nyomás ellenére nyugodt tud maradni a pályán."
Legfrissebb hírek

Videó: a passz, a levétel, a lövés – senkit sem lep meg, de Messi megint betalált

Foci vb 2026
18 perce

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
23 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
38 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
43 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
1 órája

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
1 órája

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik