Sikeres év után – és előtt?

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2004.01.08. 22:30
Címkék
Budapesten, a Kiscelli étteremben tartotta évzáró-évnyitó ünnepségét a Magyar Öttusa-szakszövetség. Az ünnepségen megjelentek a sportág egykori és mai kiválóságai, köztük Martinek János is.
"Jelenleg Hévízen kéthetes fizikoterápiás és regeneráló foglalkozáson veszek részt, de a meghívásnak nem tudtam nemet mondani. Nagyon jó dolog a régi barátokkal találkozni és beszélgetni" – mondta a decemberben, a cataniai katonai világbajnokságon balesetet szenvedett egykori versenyző. Császári Attila, a szövetség elnöke örömmel számolt be arról, hogy a sportág az évtizedes hagyományokhoz méltóan szerepelt a 2003-as esztendőben is, a felnőtt-világbajnokságon öt érmet szereztek versenyzőink, ráadásul Vörös Zsuzsanna aranyérme olimpiai kvótát ért. Az utánpótlás is ígéretes, ugyanis a junior vb-n négyszer állhattak dobogóra a magyarok. Később Pécsi Gábor főtitkár elismerő oklevélben részesítette a pályafutását befejező Sárfalvi Pétert, Madaras Ádámot, valamint az oldboy-világbajnok Szaniszló Józsefet. Császári Attila ezúttal az európai szövetség elnökeként adta át Mizsér Jenő mesteredzőnek azt a diplomát, amellyel az európai szövetség köszönte meg a szakembernek a sportágért végzett munkáját.
Legfrissebb hírek

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
5 perce

Ötkarikás csoda: egy fővel nőtt a magyar csapat létszáma a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
24 perce

Egyik madridi „rosszfiú” sem játszik Valenciában

Spanyol labdarúgás
29 perce

Szoboszlai Dominik minden bizonnyal a Man. City elleni rangadón is jobbhátvéd lesz

Angol labdarúgás
49 perce

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
1 órája

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik