Kilenc kardozónk a főtáblán

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2004.01.31. 21:53
Címkék
A pénteki csapatversenyt még kihagyták, de a szombat-vasárnapi egyéni Grand Prix-viadalra megjöttek az orosz kardvívók, méghozzá népes, kilenctagú küldöttséggel. Mikrobusszal utaztak Minszkből Budapestre a fehéroroszok  de fordulhattak is vissza, mert a nemzetközi (FIE) licencük nem érkezett meg, és Grand Prix-versenyen FIE-igazolás nélkül nem lehet pástra lépni.
A selejtezőnapon 23 ország 137 versenyzője – 21 magyar – adta le nevezését, de a világranglista első 16 helyezettje még nem vívott. Világbajnoki ezüstérmes válogatottunkból Ferjancsik Domonkos, Lengyel Balázs és Nemcsik Zsolt kiemelt volt, Fodor Kendének azonban meg kellett küzdenie a 64-es táblára kerülést. Bár a csoportmérkőzéseken még nem volt meggyőző, 3 győzelem és 2 vereség került a neve mellé, a folytatásban kivívta a továbbjutást. Szabó Bence szövetségi kapitány két fiatal, Decsi Tamás és Lontay Balázs vívását dicsérte, akik veretlenül teljesítettek az első napi küzdelmek során. Másik két ifjú – Móczár Benjamin és Sárközi Gergő – is ott lehet a "nagyok" között, valamint a kapitány által nagy visszetérőnek nevezett Decsi András, aki két éve nem indult rangos versenyen, most pedig egy vereséggel vette az első nap akadályát.A vasárnap reggeli folytatásban tehát kilenc magyarért szoríthatnak a Nemzeti Sportcsarnokban a sportág hívei, akik szeretnék, ha az egyéni verseny szebb eredménnyel zárulna, mint a csapatok küzdelme, ahol csak hetedik lett a válogatott. Tavaly egyébként Ferjancsik nyerte meg a Gerevich–Kovács–Kárpáti-kupát, Nemcsik harmadik lett, és hasonló szereplés esetén egyikük elhódíthatja a vándordíjat, ugyanis lezárul az ötéves ciklus, és mindketten a pontverseny élbolyában vannak.
Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott édesanyjától

Foci vb 2026
1 perce

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
18 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
18 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
24 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
32 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
40 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
41 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik