Trapattoni felejtse el a Milant!

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2004.02.10. 21:28
Címkék
Szerdán és csütörtökön megtudjuk, melyik két csapat játszhatja tavasszal az Olasz Kupa döntőjét. Az első továbbjutó a LazioMilan csatából kerül ki, és az esélyes egyértelműen a római együttes, amely egy hete 21-re nyert a San Siróban. (A két gárda a fővárosban eddig háromszor találkozott egymással kupameccsen: a Milan egyszer nyert, még 1976-ban, míg a Lazio kétszer, köztük 1998 áprilisában, a kupadöntőben, akkor a római kékek 31-re győztek, és elhódították a trófeát.)
Roberto Mancini, a hazaiak mestere valószínűleg a Peruzzi – Oddo, Stam, Mihajlovics, Favalli – Fiore, Albertini, Liverani, Cesa – Corradi, Claudio López tizenegyet küldi pályára, azaz nem takarékoskodik az embereivel. "Szerintem a Milan is a legjobbjaival lép pályára, mert meg akarja védeni a címét. Nekünk azonban az Olasz Kupa az első számú célpontunkká vált, így semmi jót sem ígérhetek a milanosoknak" – jelentette ki Stefano Fiore, a Lazio középpályása, aki Dejan Sztankovics távozása után a csapat központi figurájává vált.A Milan valószínűleg az Abbiati – D. Simic, Laursen, Costacurta, Kaladze – Brocchi, Redondo, Rui Costa, Serginho – Borriello, F. Inzaghi tizeneggyel kezd, ami azt jelenti, hogy Carlo Ancelotti mester néhány játékosnak azért pihenőt ad: "Mi minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy nyerni akarunk, és ez szerda este sem lesz másként. Kicsit változik majd a kezdőcsapatunk, de ez a tizenegy sem gyengébb annál, mint amelyik a bajnokságban szerepel."Ancelotti egyébként kedden kisebb botrányt kavart azzal, hogy kijelentette: minden erejével azon lesz, hogy a csehek elleni, február 18-i barátságos válogatott mérkőzésre Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány minél kevesebb milanost hívjon meg. "A meccset követő szombaton az Inter elleni városi rangadó vár ránk, majd kedden kezdődik a Bajnokok Ligája, úgyhogy remélem, hogy Trap ezt is figyelembe veszi. Nem akarok összeveszni vele, de bizonyos tényekkel ő is tisztában van: a keretemben jelenleg csupán egy olyan játékos van, akinek nincs szüksége pihenésre, Filippo Inzaghi." (Utóbb Carletto felhívta a kapitányt, hogy "tisztázza" a kijelentését.)A másik milánói csapattal, az Interrel kapcsolatos hír, hogy a Gazzetta dello Sport szerkesztőségében találkozott és kibékült egymással Marco Materazzi, az Inter és Bruno Cirillo, a Siena védője azt követően, hogy a két gárda február 1-jei bajnokiját követően előbbi az öltözőfolyosón csúnyán megütötte utóbbit. "Hibáztam, rosszul reagáltam, és elnézést kérek. Beláttam a tévedésemet, ezért sem fellebbeztem meg a két hónapos eltiltásomat" – jelentette ki Materazzi, míg Cirillo a következőt mondta: – "Megbocsátottam neki, bár ezt a lelki sebet életem végéig viselni fogom. A nagylelkűségemmel példát akartam mutatni a világnak."Szintén az Interrel kapcsolatos érdekesség, hogy a nigériai Obafemi Martinst beválogatták a kameruni válogatottba, miután "Obaoba" szülei a most már kameruni fennhatóság alá tartozó Bakassi-félszigetről származnak. "Én Lagosban születtem, és száz százalékig nigériainak tartom magam, úgyhogy eszemben sincsen elfogadni a meghívást" – jelentette ki Martins, akit azonban az Inter néhány hete nem engedett el, hogy a nigériai válogatottal játsszon az Afrikai Nemzetek Kupáján.Végül két rövidhír. Orosz források szerint Valerij Szemjonov, a Nafta Moszkva nevű olajtársaság képviselője 400 millió euró készpénzt ajánlott a Romáért, de az olasz klub tagadja az értesülést. Az elküldött Alberto Cavasin helyett keddtől Emiliano Mondonico a másodosztályú Fiorentina edzője. A firenzei klub jelenleg a Serie B 14. helyén áll, de a vezetőség célja az A-ligába kerülés. Olasz Kupa
Elődöntő, visszavágók. A program: szerda, 21.00: Lazio–Milan (az első mérkőzésen: 2–1, tv: RAIUNO); csütörtök, 21.00: Internazionale–Juventus (2–2, tv: RAIUNO)

B-liga
26. forduló, hétfő esti mérkőzés: Torino–Bari 3–2 (Tiribocchi 5., Walem 24., Rubino 72., ill. Bruno 35., Cordoba 88. – 11-esből)
Az élcsoport: 1. Atalanta 46 pont (33–18), 2. Ternana 46 (38–25), 3. Palermo 44 (35–21), 4. Piacenza 44 (27–21), …8. Torino 37, …21. Bari 26
Legfrissebb hírek

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
13 perce

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
17 perce

A szünetben vezetnek a kolumbiaiak

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias kapáslövésével jutott a nyolcaddöntőbe Kolumbia – videó

Foci vb 2026
1 órája

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
2 órája

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
2 órája

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
2 órája

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik