Nagyéknak most rosszul ment

D. G.D. G.
2004.02.19. 21:06
Címkék
Nagy Mariannak jól megy a játék az olasz másodosztályban szereplő Aragonában. Igaz, a legutóbbi fordulóban ez sem bizonyult elegendőnek, lévén hogy a szicíliai együttes simán, 3:0-ra kikapott a meccs előtt a tizedik helyen tanyázó Corridoniától.
Honfitársunk 11 pontig jutott, és mi sem mutatja jobban, hogy beilleszkedett új csapatába (a magyar válogatott ütője január közepén szerződött a délolasz klubhoz), mint hogy öt mérkőzés alatt nyolcvan pontot szerzett. "Ezúttal nagyon rosszul ment a csapatnak, szinte semmi sem jött össze, míg az ellenfelünknek minden sikerült" – mesélte Nagy. Egy másik magyar válogatott játékos, Dambendzet Nathalie a német Ulm csapatánál püföli a labdát, de neki sem volt sikerélménye, mert a legnagyobb rivális, a Münster otthonában 4200 (!) néző előtt szenvedtek 3:1-es vereséget. "A nyitásfogadásunk rettentően gyenge volt, így támadásokat sem tudtunk hatékonyan építeni. Ráadásul a szerencse sem állt mellettünk, hiszen minden pályán kívülre szálló labdánk egy-két centivel tévesztett csak célt" – így Dambendzet. A bajor együttes így is tartja első helyét a Bundesligában. Külföldi bajnokságok
Magyar érdekeltségű eredmények
Olaszország, A2-liga, 21. forduló: Corridonia–Aragona (Nagy Mariann) 0:3 (20, 12, 24). Az állás: 1. Santeramo 52 pont (57:22), 2. Altamura 49 (56:18), 3. Rivergaro 45 (51:32), …8. Aragona 32 (39:39)
Németország. Bundesliga I, 16. forduló: Münster–Ulm (Dambendzet Nathalie) 3:1 (–23, 21, 14, 23). Az állás: 1. Ulm 26 pont (42:13), 2. Münster 26 (41:14), 3. Dresdner SC 24 (39:17)
Legfrissebb hírek

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
3 perce

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
27 perce

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
55 perce

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
55 perce

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
1 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
1 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
1 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2 órája