Magyarország az erősebb hatosban

Sz. G.Sz. G.
2004.02.20. 22:04
Címkék
Az athéni olimpia szervezőbizottságának (ATHOC) központjában tartották meg pénteken az augusztusi ötkarikás játékok férfi vízilabdatornájának sorsolását.
Az olimpiai és világbajnoki címvédő magyar válogatott a legutóbb vb-3. és Európa-bajnok Szerbia-Montenegróval, a vb-6. Egyesült Államokkal, Kazahsztánnal, a vb-9. és Eb-2. Horvátországgal, valamint a vb-10. és Eb-4. Oroszországgal került azonos csoportba. Kemény Dénes szövetségi kapitány a következőképpen értékelt hirtelenjében:"Úgy gondolom, az erősebbik hatosba kerültünk. Persze ízlés kérdése, hogy például Németország és Oroszország vagy Olaszország és Szerbia-Montenegró közül kinek melyik a kedvesebb, ki melyiket választotta volna a kalapból. Címvédőként, világbajnokként és Világliga-győztesként nem félünk senkitől, ugyanakkor tiszteljük valamennyi riválisunkat. Nem ijedünk meg, nekimegyünk mindenkinek."Csak emlékeztetőül: egyes hírekkel ellentétben nem változott a versenyszisztéma az olimpián, vagyis a csoportok első helyezettjei közvetlenül az elődöntőbe jutnak, a második-harmadik helyezettek pedig keresztbejátszanak egymással a négy közé kerülésért.Az olimpiai férfitorna csoportbeosztása
A-csoport: Szerbia-Montenegró, MAGYARORSZÁG, Egyesült Államok, Kazahsztán, Horvátország, Oroszország. B-csoport: Olaszország, Spanyolország, Ausztrália, Egyiptom, Görögország, Németország
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2 órája