Varga és Bíber esélye

MARIK BALÁZS, MÁTAY ANDREAMARIK BALÁZS, MÁTAY ANDREA
2004.03.03. 22:12
Címkék
A magyarok közül ketten szerepelnek az idei fedett pályás világranglista legjobbjai között. Varga Judit 1500 méteren 4:06.04 perccel hatodik, Bíber Zsolt súlylökésben 20.81 méterrel az ötödik. Bármilyen igazságtalan is, kettejük vállán a teher, ők azok, akiktől várhatjuk a magyar sikert.A siker ezúttal nem feltétlenül érmet jelent, hiszen atlétikában óriási a konkurencia, és a világ más tájain a versenyzők a mienknél sokkal jobb feltételek között készülnek. Annak is örülhetünk tehát, ha atlétáink a legjobb nyolc közé kerülnek, netán újabb országos rekordot javítanak.Merthogy Varga és Bíber az idén már kétszer is megtette ezt. Kettejük közül Varga dicsekedhet jobb nemzetközi eredményekkel, tavaly a pontozásos világranglistán a diszkoszvető Fazekas Róberten és a kalapácsvető Annus Adriánon kívül a magyarok közül csak ő került a legjobb száz közé. Juniorként még 800 méteren versenyzett, és ezen a távon szerzett 1998-ben fedett pályán Európa-bajnoki bronzérmet. Nyáron a budapesti kontinensviadalon már 1500 méteren került a döntőbe, de hosszú időre volt szüksége ahhoz, hogy igazán átálljon erre a távra. Két évvel ezelőtt lett a Golden League-viadalok biztos résztvevője, és a müncheni Európa-bajnokságon negyedik helyezést ért el. Az idén először Stockholmban javította 4:07.01 percre a fedett pályás országos csúcsot, majd Karlsruhéban ért el újabb rekordot (4:06.04).Bíber az idén mindössze háromszor lépett dobókörbe. Az első versenyén 20.43 méteres fedett pályás magyar csúcsot ért el, és úgy tervezte, hogy az országos bajnokságig többet nem is versenyez. Február közepén mégis újra indult, és mint kiderült, jól tette, 20.81 méterig jutott. Február 23-án a bajnokságon már betegen lépett dobókörbe, ennek ellenére 20.34 métert teljesített. Utóbb kiderült, hogy arcüreggyulladása van, ezért napokon keresztül nem edzhetett. Reménykedik, hogy a betegség és az antibiotikumok nem gyengítették le túlságosan.A fedett pályás világbajnokságon induló magyar csapat
Férfiak. 60 m:
Férfiak. 60 m:
Dobos Gábor, Németh Roland. 200 m: Pauer Géza. 400 m: Szeglet Zsolt. 4x400 m: Szeglet Zsolt, Csesznegi Dávid, Szabó László, Dezső Ákos, Dávid Zoltán. 60 m gát: Palágyi Gergely. Magas: Boros László. Hármas: Tölgyesi Péter. Súly: Bíber Zsolt
Nők. 60 m: Szabó Enikő. 200 m: Listár Nikolett. 400 m: Petráhn Barbara. 1500 m: Varga Judit. 60 m gát: Vári Edit. Rúd: Vaszi Tünde. Távol: Ajkler Zita
Legfrissebb hírek

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
19 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
23 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
23 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
24 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
48 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
53 perce

Már tíz góllal vezet a Lippe ellen a Győri ETO

Kézilabda
1 órája