Broos: múlt és jelen harca

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.03.05. 20:48
Címkék
A bajnoki cím szempontjából túl sok tétje nincs az FC BrugesAnderlecht találkozónak, hiszen még hazai siker esetén is 13 pont marad a listavezető lila-fehérek előnye, ami kilenc forduló alatt behozhatatlannak tűnik (különösen úgy, hogy a brüsszeliekre eggyel több meccs vár, mint a mezőny jelentős részére).
Persze, a rangadó mellett senki sem megy el szó nélkül, de Belgiumban inkább az érdekességeket vadásszák, nem pedig valamiféle téttel próbálják megspékelni az összecsapást.A La Derniere Heure című lap például Hugo Broost "támadta meg", nem alaptalanul, hiszen a jelenleg az Anderlechtet irányító edző játékosként, majd trénerként negyed századot töltött el a két klub szolgálatában. "Tizenkét évet játszottam az Anderlechtben, ötöt a Clubban. Hat évig gardíroztam a Clubot, lassan két éve pedig a brüsszelieknél vagyok. Hát igen, ennyi időt áldoztam erre a két csapatra. Nekem egy ilyen rangadó már meg sem kottyan" – fejtegette a szakember.Érdekes módon Broos játékosként az Anderlechttel, edzőként pedig az FC Bruges csapatával volt eredményesebb. Amíg játékosként a kék-feketékkel mindössze egy kupagyőzelem a mérlege, addig a fővárosiakkal bajnokságot és kupát is tudott nyerni. Ugyanakkor edzőként az Anderlechttel egyelőre nyeretlen (már csak néhány hónapig, tekintettel arra, hogy a bajnoki aranyat szinte lehetetlen elvenni az együttesétől), miközben a Bruges-zsel bajnok és kupagyőztes is volt, sőt, a Kupagyőztesek Európa-kupája elődöntőjébe is elvezette a gárdát.Az edző – akinek a rangadóhoz fűződő legkedvesebb emléke, midőn Lorenzo Staelens triplájával a Bruges nyerni tudott Brüsszelben – egyébként már azt is elmondta, milyen sorrenddel lenne elégedett a bajnokság végén. "Jó lenne, ha már egy hónapon belül bajnokok lennénk. A Bruges pedig végezzen a második helyen, elvégre a Standard Liége-zsel szemben évről évre ugyanaz a történet. Valamiért az ellentétek sohasem múlnak el" – mondta Broos.
Legfrissebb hírek

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
5 perce

Undav és Havertz is ott van a németek kezdőjében Paraguay ellen

Foci vb 2026
10 perce

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
14 perce

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
32 perce

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
43 perce

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
1 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
1 órája

NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik