Lovassport: Dallos édesapja nyomában

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2004.03.05. 21:03
Címkék
Világkupa-fordulók, rangos külföldi viadalok és magyarországi nemzetközi versenyek várnak ebben az évben Dallos Zsófiára.
A díjlovagló szakág 2003-as magyar bajnoka ennek megfelelően az egész telet végigdolgozta lovaival, és két edzőtábor is szerepelt a programjában. A Xenophon LK sportolója a legtöbb jó eredményt az idén is Leonardótól várja."Az elmúlt év nagyon fontos volt számomra, mert megnyertem első felnőtt magyar bajnoki címemet – mondta Dallos Zsófia, aki éppen édesapjától és edzőjétől, az örökös bajnok Dallos Gyulától vette át az elsőséget. – Tavaly nagyok voltak a követelmények, hiszen én voltam az esélyes, az idén viszont édesapám is újra versenybe száll, és tudom, hogy kemény ellenfél lesz…"A 28 esztendős díjlovas a nemzetközi versenyeken ebben az évben is minél többször szeretne bejutni a Nagydíj döntőjébe. Még ennél is fontosabb azonban, hogy a gyakorlat legalább két alkalommal elérje a 63 százalékot, mert ez kvalifikációt jelenthet a jövő évi Európa-bajnokságra. Az első verseny március végén vár Dallosékra: Varsóban lovagolnak majd a Közép-európai Liga döntőjében.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
26 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
33 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
53 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája