Milyen labda lesz a derbin?

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2004.03.09. 21:49
Címkék
Érdekes vitával kezdődött meg a vasárnapi esti JuventusMilan bajnoki rangadó "felvezetése": a két klub összeveszett egymással azon, hogy milyen labdával játsszák a találkozót.
A Juve ugyanis bejelentette, hogy technikai szponzora, a Nike új, a Total90 Aerow néven piacra dobott, rendkívül gyorsnak és pontosnak tartott labdájával játszanak majd a csapatok, amire a Milan máris tiltakozott: "Prágában a Sparta elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen már volt alkalmunk kipróbálni az új labdát, amely a játékosaink szerint túlságosan könnyű, és esti fényben nehezen látható" – mondta a piros-fekete klub egyik szóvivője.A Juve részéről Luciano Moggi klubigazgató a következőt közölte: "A Milan ne aggódjon se a játékvezető, se a labda miatt. Én is csak azért aggódom, hogy a Juve hogyan játszik majd."Öt hónapos szünet után a hét végén elvben pályára léphet Vincenzo Montella, a Roma csatára: "Alig várom, hogy újra játsszak, bár el kell ismernem, hogy a csapatnak nélkülem is nagyon jól megy."A "Kisrepülő" becenévre hallgató támadó szavait alátámasztja, hogy a három olasz sportnapilap, a Corriere dello Sport-Stadio, a La Gazzetta dello Sport és a Tuttosport osztályzatai alapján készített összesített lista alapján három Roma-játékos játszik a legjobban a bajnokságban: Totti (6.86-os átlag), De Rossi (6.75) és Cassano (6.62). A további sorrend: Sevcsenko (6.6), Stam és Chevanton (6.56), Nesta (6.55), Kaká (6.53), Pirlo és Mancini (6.52).Szintén Montellához kapcsolódó hír, hogy a legfrissebb átigazolási hírek szerint ő lehet a cserealap az Internek arra az esetre, ha a kék-feketék hajlandóak lennének elengedni Christian Vierit a fővárosba. Mint ismeretes, eddig úgy tűnt, hogy Emerson költözhet Milánóba abban az esetben, ha Bobo a "farkasok" játékosa lenne.Apropó, Inter: a klub kedden volt 96 éves. Isten éltesse!
Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
35 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
37 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
52 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik