Elkerülte a blamát a Werder

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.03.16. 23:11
Címkék
Nem sokáig óvatoskodott a kezdőcsapatában Lisztes Krisztiánt is felvonultató Werder Bremen a Lübeck elleni kupaelődöntőben.
Az élvonal listavezetője már a 3. percben százszázalékos helyzetet dolgozott ki, és ha Aílton 15 méterről, jobbal eltalálja a kaput, a zöld-fehérek számára alighanem sokkal könnyebb lett volna a találkozó hátralévő része. Csakhogy a brazil mellélőtt, és hogy ez milyen sokba került csapatának, a 11. percben kiderült. Akkor Scharping jobbról kanyarított középre, labdája megcsúszott a menteni igyekvő Krsztajics fején, majd a kapu jobb oldalába vágódott.A kupából korábban csak egy első osztályú gárdát, a Freiburgot kiejtő Lübeck ezzel a góllal a klub története legnagyobb sikerének küszöbére érkezett, hiszen korábban bajnokságot és Német Kupát sem sikerült nyernie. És a kiscsapat jó ideig ott is toporoghatott, hiszen a Werder az első félidőben nem bírt a masszív védelmével. A második félidő eleje viszont egyirányú játékot hozott, a Werder egymás után vezette a támadásait, és az 54. percben egyenlített is. Baumann tolta ki a labdát a bal oldalra, Krsztajicshoz, a szerb centerezett, Micoud érkezett, és a bal alsó sarokba bólintott. A góllal kapcsolatban a későn vetődő Wilde kapusnak sem lehet túlságosan tiszta a lelkiismerete…A gól azonban nem törte össze a Lübecket, amely némi lélegzetvétel után többször is tisztelgő látogatást tett a brémai térfélen, majd a 71. percben elhibázta a meccslabdát. A röviddel azelőtt még a partvonalon kívül ápolt Achenbach lógott meg a bal oldalon, majd 16 méterről, ziccerből lőtt – a kapu mellé.A rendes játékidőben gól már nem esett (habár ha Aíltont nem állítja meg tévesen les miatt a partjelző, a brazil egyedül roboghatott volna a kapu felé, vagy ha ugyanő a léc helyett a kapuba emel a végén), így következhetett a hosszabbítás.A ráadásban gyorsan vezetést szerzett a Lübeck: a 94. percben Schanda passzával Zandi bújt ki, lőtt, labdája irányt változtatott Krsztajics lábán, és a jobb alsó sarokba gurult. A helyzetek sorát kidolgozó Werder erre Aílton 16 méterről eleresztett lövésével felelt, majd a sors csúnyán megtréfálta a kiscsapatot. A 114. percben Valdez némi – nem szándékos – kézimunka árán megszelídítette, majd a hálóba zúdította a labdát, és eldöntötte a továbbjutást.Tv: a Sport1 23.15-től csúsztatva közvetíti az Aachen– Mönchengladbach kupaelődöntőtNémet Kupa, elődöntő

Werder Bremen–Lübeck 3–2 (0–1, 1–1, 1–2) – h. u.

Werder Bremen–Lübeck 3–2 (0–1, 1–1, 1–2) – h. u.

Bréma, 41 000 néző
V: Fröhlich. G: Micoud (54.), Aílton (111.), Valdez (114.), ill. Krsztajics (11. – öngól), Zandi (94.)
WERDER: Reinke – Stalteri (Hariszteasz, 101.), Ismael, Krsztajics, Schulz – Lisztes (Valdez, 96.), F. Baumann (Borowski, 85.), F. Ernst – Micoud – Klasnic, Aílton
LÜBECK: Wilde – Thorwart, Boy, Kullig, Schanda (Würll, 99.)– Groth (Mbizdo, 59.), Plasshenrich – Thioune, Zandi, Achenbach – Scharping (Zinnow, 95.)
Az Aachen–Mönchengladbach mérkőzést szerdán (tv: ARD, 20.30, élő; Sport1, 23.15, csúsztatva) játsszák.

Bundesliga 2.
A 24. forduló záró mérkőzésén: Karlsruhe–Mainz 1–1 (Engelhardt 88., ill. Teinert 90.)
Az élcsoport: 1. Nürnberg 43 pont, 2. Energie Cottbus 42 pont, 3. Oberhausen 39
Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
20 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája