Négyen hajtanak két helyre

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.03.17. 21:19
Címkék
A VfB Stuttgart picit visszafogottabban kezdte a tavaszi idényt, mint azt várni lehetett, illetve ahogyan nyitotta az őszi szezont. A gárda az első öt tavaszi fordulóban öt pontot szerzett, és bár azóta kétszer nyert, a téli szünetben még meglévő bajnoki esélye a minimálisra csökkent. Ráadásul az ősszel jól harmonizáló Kevin Kuranyi, Szabics Imre párost is megbontotta Felix Magath vezetőedző, az utóbbi időben hol a magyar támadó, hol a brazil Cacau, hol pedig a télen vett svájci Streller volt az immár 555 perce eredménytelen Kuranyi partnere. Magath a lapunknak adott interjújában beszélt a múltról, a picit nehezebb jelenről, és természetesen a jövőt illetően is próbált tanácsokat adni.
A tavasszal hol Szabics váltotta Cacaut, hol pedig Cacau Szabicsot a VfB csatársorában
A tavasszal hol Szabics váltotta Cacaut, hol pedig Cacau Szabicsot a VfB csatársorában
A tavasszal hol Szabics váltotta Cacaut, hol pedig Cacau Szabicsot a VfB csatársorában
A tavasszal hol Szabics váltotta Cacaut, hol pedig Cacau Szabicsot a VfB csatársorában
A tavasszal hol Szabics váltotta Cacaut, hol pedig Cacau Szabicsot a VfB csatársorában
A tavasszal hol Szabics váltotta Cacaut, hol pedig Cacau Szabicsot a VfB csatársorában
– Hogyan értékeli Szabics Imre stuttgarti fejlődését?
– Imre az előző nyáron nagyon gyorsan beilleszkedett a Stuttgartba, és gyorsan megmutatta, milyen tartalékok rejlenek benne – válaszolta Magath. – Optimálisan, a Rostock elleni duplával mutatkozott be, és a későbbiekben a Bundesliga mellett a Bajnokok Ligájában is jó meccsei voltak.
– Gondolt arra, hogy Szabics ilyen szenzációsan nyit új csapatában?
– Sokat számított, hogy a felkészülés során semmiféle problémája sem akadt, és már a rajton csúcsformában volt. Ô egyébként olyan futballista, aki gyorsan be tud kapcsolódni a játékba, és azonnal képes hozni magát.
– Miért következett be nála némi viszszaesés ebben az esztendőben?
– Imrének, akárcsak az egész csapatnak, nehézségei voltak a téli szünetet követően, nem találták az őszi ritmust. De most már minden rendben van, Szabics jó úton jár, és közelít az őszi formájához.
– Egy fiatal játékos hogyan tudja feldolgozni a gyorsan jött sikereket?
– Azt hiszem, az teljesen normális, ha egy ifjú karrierje nem folyamatosan felfelé ível. Nem szokatlan az apró hullámvölgy vagy a pici visszaesés. A fontos az, hogy az érintett a nehéz helyzetekben is nyugodtan dolgozhasson, és a futballról semmi se terelje el a figyelmét.
– Az ősszel szinte végig Szabics volt Kevin Kuranyi csatártársa. Mi a véleménye erről a kettősről?
– Nagyon jól összeillenek. De négy nagyon jó csatárunk van, ők bármilyen összetételben képesek jól játszani.
– Hol áll most Szabics a Stuttgart házi rangsorában?
– Fontos játékosunk, sokat dolgozik a csapatért, és mindig azon fáradozik, hogy javítson a gyengéin. Rangsort nem szeretnék felállítani a támadóink között, elégedjen meg annyival, hogy négy jó csatárunk van, közülük az edzésen nyújtott teljesítménye alapján bárki bekerülhet a kezdőcsapatba.
– És mit kell Szabicsnak az állandó csapattagsághoz tennie?
– Továbbra is koncentráltan kell dolgoznia, a többi jön magától.
– Szabicsot az egyik legnagyobb magyar reménységnek tartják, szerepel Lothar Matthäus szövetségi kapitány keretében is. Amikor találkozott kollégájával, mit mondott a játékosáról?
– Minden légiósom szövetségi kapitányával kapcsolatban vagyok, és rendszeresen beszélek velük a kiválasztottjaik klubbéli helyzetéről. Az biztos, hogy ha Imre továbbra is a futballra összpontosít, és nem veszíti el a motivációját, nagy jövő áll előtte. Ezt elmondtam Lothar Matthäusnak is.
Legfrissebb hírek

Németország–Paraguay, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
8 perce

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
12 perce

Undav és Havertz is ott van a németek kezdőjében Paraguay ellen

Foci vb 2026
17 perce

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
20 perce

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
38 perce

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
50 perce

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
1 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik