Gheorghe Hagi a Galatasaray edzője

I. SZ.I. SZ.
2004.03.22. 22:03
Címkék
A Galatasaray a román Gheorghe Hagit nevezte ki vezetőedzőjévé. A posztról március ötödikén lemondó Fatih Terim a klub eredménytelensége miatt távozott, igaz, a hét végéig ő irányította a csapatot. Az isztambuli egyesület vezetői remélik, a Galata középpályásaként  Terim irányítása alatt  2000-ben UEFA-kupát nyerő román újra összerázza a piros-sárga alakulatot.
A Galata jelenleg a hatodik a Süperligben, a listavezető Fenerbahcéhoz képest 19 pontos hátránynyal. Fatih Terim számára nem alakult úgy a helyzet az Olaszországban tett kitérő után, mint azelőtt, az egykor egész Európában rettegett Galatasarayjal meg sem közelítette korábbi sikereit. A klubnál a hét végén elnökválasztás volt, Özhan Canaydinnak a voksoláson újra bizalmat szavaztak az elnökségi tagok. A vezető ezután döntött úgy, hogy Hagi segítségét kéri, a román hétfőn ült repülőre, hogy Isztambulban mihamarabb munkába állhasson.A 39 éves Hagi hosszú játékos-pályafutása során a Steaua Bucuresti-ben, a Real Madridban, a Bresciában és a Barcelonában is játszott, mielőtt a Galatasarayhoz szerződött. Kétezerben jelentette be visszavonulását, utána 2001-ben Románia szövetségi kapitányává nevezték ki. Csupán fél évet töltött el délkeleti szomszédunk nemzeti csapata élén, amikor a gárda Szlovénia ellen elbukott a vb-selejtező playoffjában, lemondott. Hagi úgy érezte, túl kockázatos feladatot vállalt el, és magát hibáztatta a válogatott kudarcáért.Elvonult a nyilvánosság elől, távol került a pályáktól. Vett egy szállodát a Fekete-tenger partján (magunk között szólva: volt miből…), és egy éven át szinte kizárólag annak irányításával foglalkozott. A múlt ősszel aztán igent mondott a Bursaspor ajánlatára, és kezébe vette a kiscsapatot. Ám a gárda roppant gyatrán kezdte az idényt, ezért Gheorghe Hagi rövidesen lemondott.
Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
8 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
15 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
21 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
28 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
53 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
55 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
55 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája