Krutzler és Varga kiemelt

Sz. G.Sz. G.
2004.03.26. 21:30
Címkék
Az új súlyemelő szövetségi kapitány, Imrő Dezső első nyilvános bemutatkozása a közelmúltban Budapesten megrendezett Európai Unió-bajnokságon történt meg, amelyen 23 éven aluli versenyzők indulhattak.
A szakvezető elégedett volt az ifjú társasággal, mint mondta, a férfiak 70 százaléka egyértelműen javult a tavalyi legjobbjához képest. Külön kiemelte Vaspöri Gábort, Sümegi Zoltánt, Cser Norbertet és Kiss Attilát, a hölgyeknél a két Nagyot, Szilviát és Nikolettát dicsérte.Ami a tapasztalt versenyzőket illeti, Tancsics László, Ehrlich György, Kovács Zoltán és Ráki Henrietta az EU-bajnoksággal egy időben a BKV Előre csarnokában vett részt az első felmérőn. Sorsdöntő jelentőséggel az április 3-ai Savaria-kupa bír, Szombathelyen ugyanis már kötelező megemelni a kijelölt szinteket, s aki nem teszi, az biztosan nem utazhat el az április második felében esedékes kijevi Európa-bajnokságra. A kontinensviadalon eleve nem indulnak a vancouveri világbajnokságon bizonyítók, így Krutzler Eszter, Varga Viktória, Kecskés Zoltán, Diószegi Sándor és Gyurkovics Ferenc sem. Közülük is kiemelt státust élvez a Kanadában ezüstéremmel gazdagodó Krutzler, és a negyedik helyen végzett Varga. Ôk ketten lényegében biztos olimpiai résztvevők, azaz a három olimpiai kvótából kettő foglalt, a harmadikra Ráki Henrietta és Likerecz Gyöngyi pályázik. A világ- és Európa-bajnok Likereczet lassan két esztendeje nem láttuk versenypódiumon, hol a könyöke, hol a válla miatt késett a visszatérése, első fellépése jelenleg is bizonytalan. Kiváló eredményeire való tekintettel vele végsőkig türelmes a szövetség és a szakvezető, ami azt jelenti: sem a Savaria-kupa, sem az Eb nem vízválasztó számára, június 18-ig kell 240 kilót emelnie. Azért éppen enynyit, mert augusztusig még képes erre rárakni 10-15 kilót, s 255 kilóval (ez a legjobbja) már kereshet valamit Athénban.Feri Attila esete más. Az atlantai bronzérmes kétéves hallgatás után azzal az ötlettel bukkant fel, hogy márpedig aranyat nyer az olimpián. Imrő Dezső kellő visszafogottsággal fogadta a munkára jelentkező, 36 éves Feri bejelentését, s abban állapodott meg vele (írásba is foglalta), hogy legalább 345 kilót kell teljesítenie, hogy az Eb-csapatba kerüljön – ellenkező esetben végleg lemond róla.A válogatott hétfőtől a második edzőtábori szakaszt kezdte meg, amely két hétig tart, s a szövetségi kapitány a hét végén sem engedi haza a kerettagokat. Újdonság, hogy mostantól kezdve pszichológus segíti az emelők felkészülését.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája