A Chievo állhat a Milan útjába

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2004.03.27. 22:49
Címkék
A dél-amerikai vb-selejtezők miatt a Serie A 27. fordulójának valamennyi mérkőzését egy időben, vasárnap délután háromkor rendezik meg, így egyik klub sem kerül előnybe vagy hátrányba azért, mert braziljai, argentinjai már elutaztak vagy még nem utaztak el válogatottjuk edzőtáborába.
A listavezető Milanra papíron könynyű, valójában azonban veszélyes feladat vár: a Chievo látogat a San Siróba. A veronaiak ugyan csak kilencedikek a táblázaton, de idegenben szinte veszélyesebbek, mint hazai pályán, ráadásul az előző idényben is sikerült 0–0-val távozniuk a Milan otthonából. "Nagyszerű formában vagyunk, és arra törekszünk, hogy minél hamarabb begyűjtsük a bajnoki cím megszerzéséhez szükséges pontokat – jelentette ki szombaton Carlo Ancelotti, a piros-feketék edzője, míg Luigi Del Neri, a Chievo trénere a következőket mondta: – A futballban sohasem lépünk pályára úgy, hogy már elveszítettük a meccset, tizenegyen leszünk tizenegy ellen, azaz van keresnivalónk. A Milanból Kaká és Pirlo a két legveszélyesebb játékos, de szinte minden poszton világklasszissal nézünk majd farkasszemet."Az (elvben még) üldözők közül a Roma a Bolognát, a Juventus pedig a Modenát fogadja. A "zebrákkal" kapcsolatos hír, hogy Gianluca Zambrotta 2008-ig meghosszabbította szerződését a torinói együttessel.Végül pedig egy "érdekes" nyilatkozat Brazíliából: Socrates, a nyolcvanas évek nagyszerű brazil középpályása, aki az 1984–85-ös idényben a Fiorentina játékosa volt, a következőket nyilatkozta a GQ nevű lapban: "A bajnokság vége felé már adták-vették a meccseket, az öltözőben szinte csak erről volt szó. Én ilyenkor felálltam és kimentem."Tv: a Sport1 vasárnap 14.45-től élőben közvetíti a Milan–Chievo összecsapást

A-liga
A 27. forduló párosítása:
Brescia–Ancona, Juventus–Modena, Milan–Chievo, Parma–Empoli, Perugia–Lazio, Reggina–Internazionale, Roma– Bologna, Sampdoria–Lecce, Siena–Udinese
Legfrissebb hírek

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
10 perce

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
13 perce

A szünetben vezetnek a kolumbiaiak

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias kapáslövésével jutott a nyolcaddöntőbe Kolumbia – videó

Foci vb 2026
1 órája

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
2 órája

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
2 órája

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
2 órája

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik