Bitter sérülten is rajtol

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2004.04.02. 22:32
Címkék
Egyetlen endurance vb-menőnk, Bitter Sándor számára nincs megállás. Még sérülten sem, hiszen tudja, olyan lehetőséget kapott az idén, hogy összeszorított foggal is motoroznia kell.
A német Innodrom Racing Team első számú pilótája lett, így megsokszorozódtak a kötelezettségei. Már csak azért is, mert Bitternek a világbajnokság mellett a Master of Endurance sorozatban is bizonyítania kell.Honfitársunk szinte az egész márciust az Egyesült Államokban töltötte teszteléssel. A kaliforniai és New Jersey-beli edzőtáborozás – Bitti a legjobb amerikai menőkkel készült – nagyon jól sikerült egészen az utolsó napig. Akkor ugyanis a suzukis egy szuperkrossztréningen elesett. Eltört a bal lábában a szárkapocscsont, a szegycsontja és két bordája pedig elrepedt. Túl sok ideje azonban nem maradt a gyógyulásra, a jövő héten ugyanis rajtol a vb, ezen a hétvégén pedig a világ egyik legnehezebb versenyén, a Le Mans-i 24 óráson vesz részt Bitter."Amikor először ültem fel a motorra Le Mans-ban, azonnal kiderült, hogy pályafutásom egyik legnehezebb versenye lesz a Le Mans-i. Minden levegővételkor, minden kanyarodáskor és kigyorsításkor rettentően fájnak a bordáim. Ennek ellenére meg sem fordult a fejemben, hogy kihagyjam a viadalt, hiszen egész életemben arra vágytam, hogy elindulhassak rajta. Egyrészt százötvenezer ember előtt motorozni hihetetlen érzés, másrészt ez a világ egyik legemberpróbálóbb versenye. Ráadásul az új motoromat sem vezettem még" – mondta Bitter, akinek a Le Mans-i kalandja szombat délután 15 órakor kezdődik el.Tv: Eurosport, szombat 14.45–16.30 (élő), 20.30–21.00 (élő), vasárnap 8.30–8.45 (élő), 9.30–9.45 (élő), 11.15–13.00 (élő), 14.45–15.00 (élő)
Legfrissebb hírek

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
49 perce

Niké Liga: folytatódik a kassai menetelés

Légiósok
54 perce

Csoportelsőként negyeddöntős a BVSC női vízilabdacsapata az Eurokupában

Vízilabda
1 órája

A DVTK nem tudta legyőzni hazai pályán a ZTE-t, kieső helyen maradt

Labdarúgó NB I
1 órája

Röplabda: Hollósy László megnyerte csapatával a Német Kupát

Röplabda
1 órája

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mi volt itt?! Két gólt is elvett a Burnley-től a VAR, hétgólos meccsen nyert a Brentford

Angol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai gólpasszal jelentkezett, a Liverpool hétgólos meccsen legyőzte a West Hamet

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik