Készül az athéni utazás terve

2004.04.02. 22:15
Címkék
Pénteken technikai egyeztető megbeszélést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság, amelyre elsőként a műugrók jelentkeztek.
Hajnal András és Barta Nóra minden adatot pontosan jelzett, a formaruha méretvételén is részt vett. A versenyzők mellé Gémesi László főtitkár Hajnal Attila és Ligárt Balázs kiutazását javasolja. A műugrók augusztus 19-én tervezik a kiutazást, hogy a 25-én, illetve 27-én kezdődő versenyeik előtt fedett létesítményben tudjanak tréningezni.A vízilabdázók adatai eléggé hiányosak, a méretvételen is alig néhányan jelentek meg. Az útiterv elkészült, a férfiak 12-én, a nők 14-én indulnak, Kemény Dénes, a férfiak szövetségi kapitány az augusztus 15-én sorra kerülő Szerbia-Montenegró elleni mérkőzésig már a kinti edzésműsort is összeállította. A társalgóban televízió és hűtőszekrény áll rendelkezésre, de a szakvezető Samsung-készülékeket is használhat a meccsek elemzésére. A két csapatot egy sportágvezető, két-két orvos és gyúró kíséri el, a két kapitány, Kemény Dénes és Faragó Tamás mellett csak Kásás Zoltán, Mátéfalvi Csaba és Györe Lajos személyére tettek javaslatot. Fontos döntés volt, hogy a magyar csapat vezetése kötelezővé tette az április 13-án a TF aulájában megrendezendő doppingtájékoztatón való részvételt.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
1 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
2 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
2 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
2 órája