Újratárgyalhatják a Senna-ügyet

2004.04.02. 20:50
Címkék
A bolognai bíróság a korábbi eljárások formai hibáira hivatkozva úgy döntött, hogy újra lehet kezdeni az Ayrton Senna halálát követő tárgyalássorozatot.
A korábbi felmentések törlése után újabb kellemetlen hónapok várhatnak a Williams-csapat technikai igazgatójára, Patrick Headre és egykori főtervezőjére, a jelenleg a McLarennél foglalkoztatott Adrian Neweyra. A háromszoros brazil világbajnok 1994. május 1-jén Imolában, a San Marinó-i Nagydíjon hunyt el, miután kicsúszott a pályáról, és a betonfalnak csapódott. A vizsgálatok során kiderítették, hogy a kormányrúd törése okozhatta a balesetet, és mivel az eszközt szabálytalanul vékonyították meg, felelősségre vonható a csapat. Ám az ügyben 1997-ben, majd – az ügyészség fellebbezését követően – 1999 novemberében is felmentették a két szakembert, akik ellen a mostani újabb vizsgálatra a római legfelsőbb bíróság tavaly januári döntésének értelmében kerül sor.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
54 perce

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
55 perce

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
58 perce

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
1 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
1 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
1 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
1 órája