Dallos Zsófia félig már az Eb-n

O. F.O. F.
2004.04.06. 22:29
Címkék
Már az évad elején nagyszerűen teljesít a nemzetközi és a hazai mezőnyben Dallos Zsófia.
Dallos ott lehet a kontinenstornán
Dallos ott lehet a kontinenstornán
Dallos ott lehet a kontinenstornán
Dallos ott lehet a kontinenstornán
Dallos ott lehet a kontinenstornán
Dallos ott lehet a kontinenstornán
A Xenophon LK magyar bajnok díjlovasa a Közép-Európai Liga varsói döntőjében a nagydíjban a hetedik, a kűrben pedig a nyolcadik helyet szerezte meg, de ami még ennél is fontosabb, az egyik bírónál olyan eredményt ért el, amivel félig már jogot szerzett a jövő évi Európa-bajnokságra. Ha Dallos és Leonardo nevű lova még egyszer 63 százalék felett teljesít, akkor szabad az út a moszkvai kontinensviadalra. Erre egyébként a látottak alapján minden esély megvan, hiszen az idén még jó néhány rangos viadal vár a magyar sportolóra. A varsói siker egyben olimpiai részvételt is ért volna, ám hazánk nem kapott athéni kvótát ebben a szakágban. Dallos Zsófia hazai környezetben is folytatta jó sorozatát: Pest és Somogy megye díjlovagló-bajnokságának első fordulójában a kilenc versenyszámból hetet megnyert. A bajnok Weltstar nevű lovával négy első helyet gyűjtött, a mindössze fél éve lovagolt, hatéves Agrokomplex-Faraday nyergében pedig hármat. ---- E ---- D
Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
10 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
20 perce

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
48 perce

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
53 perce

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
1 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 órája