Borkáék dupláznának

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2004.04.09. 22:11
Címkék
Az idei év legrangosabb hazai motokrosszeseménye, a piliscsévi Európa-bajnoki futam ugyan elmarad  a főszponzor az utolsó pillanatban visszalépett , mégis lesz színvonalas krosszverseny a Pilisben.
A nyílt nemzetközi nyílt 125-ös ob és a Kawasaki-kupa második futamát ugyanis Máriahalmon rendezik meg a hét végén, ahol korábban még nem volt ob-futam. A gyáli szezonnyitón nagyjából már megmutatkoztak az erőviszonyok és nem csoda, hogy az ottani siker után Németh Kornél és Borka János az új helyszínen is hódítani akar.Borka a gyáli győzelme után a Köztársaság Kupa első futamán is remekelt. Méghozzá úgy, hogy a második futamon egy bukás után sérült motorral és fájós térddel is első lett. "Szerencsére nem komoly a sérülésem, három nappal a bukás után már edzettem" – mondta Borka.Németh Kornél szintén felépült sérüléséből. "Már szinte tökéletesen rendbe jött a törött lábfejem, így teljes erőbedobással készülhetek" – nyilatkozta egyetlen vb-menőnk, akinek az elmúlt napokban motorgondjai voltak, amelyeket végül sikerült megoldania.
Legfrissebb hírek

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
21 perce

Második meccsét is simán nyerte a Ferencváros a Fekete-tenger-kupán

Vízilabda
33 perce

Vívás: öt magyar a női kardozók orani világkupaversenyének főtábláján

Egyéb egyéni
56 perce

Demeter Irén: Az utánpótlásedzőknek kell a legtöbbet tudniuk

Utánpótlássport
1 órája

Férfi röplabda: „A hazai bajnokságban játszunk nemzetközi meccseket…”

Röplabda
1 órája

Pápai Olivér bronzérmes 400 méter gyorson a rövid pályás úszó-vk-n

Úszás
1 órája

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
1 órája

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
2 órája