Lalas elnök lett

2004.04.10. 23:45
Címkék
Alexi Lalas, az Egyesült Államok korábbi sztárfutballistája 33 évesen a San Jose Earthquakes elnöke lett.
A bohéméletű amerikai szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy ezután mindig csak vasalt zakóban jelenik meg az emberek előtt. A védő első amerikaiként légióskodott Olaszországban, a Padova együttesében, és két világbajnokságon (1994 és 1998) is szerepelt. Négy éve visszavonult, szakkommentátor lett, de a következő évben már újra játszott, kupagyőzelemhez segítette a Los Angeles Galaxyt. Az iudén januárban azonban már nem volt visszaút. "Azt mondják, ha bezárul egy ajtó, nyílik helyette egy másik – mondta a vörös kecskeszakálláról is ismert sztár. – Az Anschutz Entertainment Group, amely öt klub tulajdonosa az MLS-ben, keresett meg és ajánlotta fel az Earthquakes elnöki posztját. A feleségemmel megvitattuk a dolgot, és arra jutottunk, hogy ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani." Klubvezetőként az észak-amerikai profi liga (MLS) és az egész amerikai labdarúgás jövőjét is pozitívnak látja. "A lényeg, hogy a közeljövőben egyre több valóban futballra alkalmas stadion épüljön. Emellett a válogatott Bruce Arena vezetésével szép sikereket ért el. Nagyon sokat fejlődtünk idáig, de még mindig hosszú út áll előttünk" – jelentette ki Lalas.
Legfrissebb hírek

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
34 perce

ICEHL: nehezen, de nyert a Ferencváros a ligautolsó Vorarlberg ellen

Jégkorong
36 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
44 perce

Erste Liga: Könnyedén nyert a Szereda, Becze 12 gólt szerzett 10 mérkőzésen

Jégkorong
1 órája

Vívás: hat magyar a 64 között a női párbajtőrözők casablancai vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Simán nyert a BJA HC és a Brassó is a hoki Kontinentális Kupában

Jégkorong
1 órája

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: 32 gólos meccsen nyert a Kaposvár az UVSE ellen

Vízilabda
2 órája