Bárdosi újból látja a jövőt

Amely hétköznapokat három dolog jellemez: munka, munka és munka. Igaz, néha közbeszól egy negyedik is: a fogyasztás mérlegelés előtt. S a magyar birkózás fenegyerekének mind a néggyel gondjai akadtak az utóbbi évek során, Sydney óta nem produkált eredményt. Könynyen kritizál persze a magamfajta, aki soha sem tapasztalta meg a fogyasztás kínkeserveit. A fenti megállapítás azonban nem egy kívülálló "bölcselkedése", maga Bárdosi Sándor, a hét végén Európa-bajnoki bronzérmet szerző kötöttfogású vallja ezeket a gondolatokat, s ugyan nem mondja ki, de sugallja: megbékélt a világgal.
– Mi a legelső szó, ami eszébe jut a haparandai bronzérem után?
– Öröm és fáradtság.
– Ez kettő.
– No jó, akkor: öröm.

– Bevallom olyan kifejezésekre számítottam, mint elégtétel vagy visszavágás…
– Szó sincs ilyesmiről. Nagyon örülök, hogy végre sikerült érmet nyernem világversenyen. Bebizonyítottam, elsősorban saját magamnak, hogy nem vagyok kutyaütő. Az utóbbi időben már kezdtem elhinni, hogy nem is vagyok jó birkózó.
– Köztudottan feszült volt a viszonya Komáromi Tibor szakágvezetővel, aki a tavalyi vébécsapatból kihagyta, aztán Újvidéken, a kvalifikáló versenyen 74 kilóban adott önnek még egy esélyt, de mivel ön nem élt vele, a második olimpiai kvótaszerző versenyre Taskentbe már nem is válogatta be. Az országos bajnokság döntője után nyíltan szóváltásba keveredtek az egész csarnok füle hallatára, ezek után kisebb meglepetést okozott, hogy mégis ön mellett tette le a voksát az Eb-csapat kihirdetésekor. Ön pedig csak azért is megmutatta. Szép az okfejtésem, de ezek szerint szó sincs ilyesmiről?
– Tibivel már teljesen normális a viszonyunk. Amint találkozott a csapat, és felkerekedtünk Haparadába, a múlt nézeteltéréseit elfeledtük, és igazi csapatot alkottunk. Az Eb utolsó napján, a banketten eszegettünk, beszélgettünk, sok mindent áttárgyaltunk. Mindketten ugyanazt akarjuk, hogy minél sikeresebben szerepeljen a magyar birkózósport a világban.

Vélemények Bárdosi Sándorról ---- I ---- &