Csak felnőtteknek!

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2004.04.16. 22:34
Címkék
Igazán kalandos úton jutott el a magyar küldöttség az idei kontinensviadal helyszínére: a mieink csütörtök reggel keltek útra, s a tervek szerint a kora délutáni órákban érkeztek volna Valenciába, ám a Budapestről induló repülőgép fedélzeti számítógépe felmondta a szolgálatot, s az utasokat leszállították. A válogatott hosszas várakozás után Münchenbe repülhetett, onnan viszont csak este nyolckor indult tovább gép, így a csapat csak kevéssel éjfél előtt foglalhatta el szállását&
Amúgy Czencz Péter csapatvezető szerint jó a versenyzők hangulata, a csapathoz csatlakozott Varga Szabolcs is, akinek balszerencsésen alakult a Világkupa-nyitánya. A pécsi Proform TK menője a múlt hét végi japán viadalon remekül úszott, a világranglista-vezető ausztrál Bennettel együtt depózhatott, de a kerékpározás során minden reménye elszállt: ahogy áthajtott egy csatornafedélen, a nyereg alatt eltörött egy alkatrész, majd a nyeregcső is megadta magát, ennek pedig tömegbukás lett a vége. Varga becsületből teljesítette a maradék távot, s Valenciában szeretné feledtetni a kisiklást.A jó eredményekre szükség is lesz, hiszen az Európa-bajnokság az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik legfontosabb állomása. A magyar triatlonisták közül Molnár Erika (UTE) és Kuttor Csaba (Buda-Cash Team Kaposvár) már majdnem biztosan kiharcolta az athéni részvételt, de a férfiaknál és a nőknél is maradt esély egy újabb kvóta megszerzésére – ehhez viszont pontokat kell gyűjteni Spanyolországban is, a lehető legtöbbet…A férfiaknál az Eb-re szabadkártyát is kapott Magyarország, így mind az öt olimpiai kerettag – Kuttor és Varga mellett Ágoston Szabolcs (Békéscsabai AC), Hóbor Péter (Proform TK) és Lipták Tamás (Debreceni Sportcentrum) – ott lesz a rajtnál, míg a nőknél Molnár Erika mellett Walkó Andrea (TVK-Mali Tiszaújváros) igyekszik jól szerepelni. Hosszú idő után először csak a felnőttek részére indítanak Eb-futamot (az utánpótlás legjobbjai csak nyáron találkoznak), a nők rajtja vasárnap 10.30-kor, a férfiaké pedig 13.15-kor lesz.A kontinensviadal eseményeit a www.triathlon.org internetes oldalon élőben is figyelemmel kísérhetik.
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
12 perce

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
6 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
7 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
7 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
8 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
8 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik