Csak Máthé búcsúzott

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2004.04.22. 23:22
Címkék
A három magyar induló közül kettő  Simóka Bea és Füri Csilla  bejutott a női döntőbe a pekingi öttusa Világkupa-versenyen, amelyen nemenként az első két helyezett olimpiai kvótához jut.
Simóka tizenötödikként, Füri pedig tizenkettedikként zárt az A-, illetve B-csoportban, s a finálés szerepléshez az első 16 közé kellett kerülni. Máthé Viviennek azonban esélye sem volt erre, a lövészet során ugyanis rosszul lett, s így kénytelen volt feladni a versenyt. A csapatvezetőségtől származó információ szerint vélhetően a hosszú utazás és az átállás viselhette meg. Az idei harmadik Vk-viadalon pénteken a férfiak selejtezőjére kerül sor három csoportban: a magyarok közül Balogh Gábor és Horváth Viktor szerepel majd együtt a B-ben, míg Fülep Sándort a C-be sorolták be. A döntőkre szombaton és vasárnap kerül sor, előbb a nők, utóbb a férfiak küzdenek majd a két-két kvótáért. A szabályok szerint csak az első és a második helyezett kvalifikálja magát a nyári játékokra, vagyis a hátrébb végzők legjobbjai egyelőre akkor sem tekinthetik magukat athéni indulónak, ha az arany- vagy az ezüstérmes már korábban kiharcolta a részvétel jogát. Az olimpiai – nemenként 32 tagú – mezőnyt a május végi, moszkvai vb utáni világranglistáról töltik fel, így a versenyzők a ranglistapontok gyűjtésével is jól járnak. ---- & ---- F
Legfrissebb hírek

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
5 perce

Ötkarikás csoda: egy fővel nőtt a magyar csapat létszáma a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
24 perce

Egyik madridi „rosszfiú” sem játszik Valenciában

Spanyol labdarúgás
29 perce

Szoboszlai Dominik minden bizonnyal a Man. City elleni rangadón is jobbhátvéd lesz

Angol labdarúgás
48 perce

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
1 órája

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik