Fehér győztes találata

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.04.25. 22:25
Címkék
Ugyanúgy kell kezdenünk a beszámolónkat, mint egy héttel korábban: az Ajax az eredmények függvényében már vasárnap bajnok lehetett volna, azonban most még az is elképzelhető, hogy további egy héttel csúszik a bajnokavatás.
A címvédő PSV ugyanis még kapaszkodik az utolsó szalmaszálba, és a Roosendaal elleni 3–0-s sikerével, illetve az Ajax nijmegeni döntetlenjével három fordulóval a befejezés előtt hat pontra csökkentette a két gárda közötti különbséget. A PSV-ből Mateja Kezsman teljesítményét érdemes kiemelni: a szerb csatár egyszer volt eredményes az RBC otthonában, és ezzel 99-re növelte az eindhoveni mezben szerzett góljai számát.Fehér Csaba teljesítményéről is meg kell emlékeznünk, a magyar válogatott futballista sérülését követően először játszott a NAC Bredában, amely az ő góljával verte meg 1–0-ra az ADO Den Haagot. "Azt hiszem, kevés jobbhátvédnek adatik meg, hogy az első labdaérintéséből gólt szerezzen, nekem hála istennek most összejött. Egy szöglet után elém pattant a labda, húsz méterre álltam a kaputól, mindenki beadást várt, én viszont lőttem, a rövid sarokba. Sok helyzetet kihagytunk, és bizony Babos Gabi egy-két védése is kellett ahhoz, hogy győzelmet érjen a gólom. A bokám bírta a gyűrődést, de erőnlétileg azért van még pótolnivalóm" – mondta a meccs után Fehér. "Köszönöm a dicséretet, sok dolgom nem volt, de a megfelelő pillanatokban a megfelelő döntéseket hoztam – vette át a szót csapattársától Babos. – Jó felkészülés volt a szerdai, Brazília elleni meccsre. Most, hogy elkezdtem rakosgatni a szerelésemet, már kezd elmúlni a Den Haag elleni mérkőzés emléke, és lassan totálisan képbe kerül a szerdai találkozó, ami biztosan a játékosoknak és a szurkolóknak is nagy élmény lesz." ---- H ---- R
Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
10 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
32 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája