Több mint részvétel

CS. G.CS. G.
2004.04.26. 22:20
Címkék
Amikor az ember Mérei Lászlót, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatóját hallgatja  éppen , sokadszor is eszébe jut: vajon mire vihetnék a magyar sportolók, ha ugyanolyan feltételekkel készülnének az olimpiára, mint mondjuk, amerikai vetélytársaik.
Nálunk úgy reménykednek egy-két éremben és 11-13 olimpiai pont megszerzésében – amint az a Régi Sipos étteremben, a Magyar Olimpiai Bizottság és az atléták közös sajtótájékoztatóján kiderült –, hogy voltaképpen a három igazán esélyes élversenyző (Annus Adrián, Fazekas Róbert és Vaszi Tünde) készül megfelelőnek mondható körülmények között. A többieknél nem egy és nem két esetben előfordult, hogy saját költségen utaztak el versenyekre, kiharcolandó, mondjuk, az olimpiai kvalifikációt.Összesen 40 millió jut az athéni ráhangolásra, s ha minden jól megy, 32-35 versenyző lesz ott a játékokon, ugyanakkor a MOB részéről Molnár Zoltán igazgató előre jelezte: tudják, mennyire nehéz értékes helyezéshez jutni ebben a sportágban, éppen ezért anynyit remélnek a kiküldöttektől, hogy mindegyikük hozza azt az eredményt, amivel kijutott az olimpiára. Ez nem könnyű, elvégre többnyire egyéni csúcsokról beszélünk, s meglehet, azt elérni egy forró nyári napon szinte képtelenség. A MOB a szövetséggel egyetértésben mindazonáltal azért várja el mindezt az atlétáktól, mert nem szeretné, ha megismétlődne az, ami a sydneyi olimpián vagy a legutóbbi, párizsi vb-n történt. Azaz: a többség megelégedett azzal, hogy kiharcolta a részvételt, s a nagy viadalon már nem nyújtott önmagához méltó produkciót.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája