Döntés szeptemberben

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
2004.05.17. 21:27
Címkék
Joggal lehetünk büszkék a magyar röplabda-válogatottra, hiszen kiváló teljesítménnyel (két győzelem, egy vereség) rukkolt elő a portugáliai Eb-selejtezőcsoportjában.
A tornát megelőzően mindenfelé csak az volt olvasható, hogy a kvartett két favoritja a német és a portugál alakulat. Ehhez képest a mieink mindjárt a nyitó napon megverték a következő viadal házigazdáját, Németországot, majd másnap csak hajszálon múlott az újabb győzelem a portugálokkal szemben, a végén pedig egy könnyed siker következett az ellen az Izrael ellen, amelyet a riválisok közül senki nem tudott 3:0-ra felülmúlni – Kántoréknak sikerült.
"Ha valaki a hét vége előtt azt mondja, hogy így végzünk a négyesben, gondolkodás nélkül elfogadom – kezdte Demeter György –, ám így, látva a játékot, kicsit csalódott vagyok, hogy elveszítettük a hazaiak elleni meccsünket. Ha viszont azt nézzük, milyen volt a felkészülésünk, akkor ez nagyon szép eredmény. A fő célunkat elértük, vagyis a második, szeptemberi selejtezőtornára maradt esélyünk arra, hogy részt vegyünk a tizenkettes Eb-döntőben. Az együttesből mindenkivel elégedett vagyok, de ha valakit mégis ki kellene emelnem, akkor az Mészáros Dömötör lenne, ő ugyanis mindenhol megállta a helyét."
No igen. Mindjárt az első derbin az együttes legeredményesebb játékosa lett a maga 18 pontjával. A második összecsapáson már csak 12 egységig jutott, az igazi meglepetés azonban a záró napi találkozón érte a magyar szurkolókat, hiszen az Itáliában légióskodó kalapács centerként tűnt fel a kezdő hatosban. "Dömét középen kellett játszatnom – folytatta a kapitány –, most ugyanis több jó formában lévő ütőnk is van, de egyszerre csak hárman lehetnek pályán ebben a pozícióban. Mészárosnak pedig mindenképpen helye van a gárdában, ezért kipróbáltam centerként.
Legfrissebb hírek

A Sajn Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
31 perce

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
3 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
3 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
3 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
3 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
3 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
3 órája