Prandelli a Romához tart

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2004.05.25. 21:41
Címkék
Olasz források szerint elképzelhető, hogy a következő idényben Claudio Cesare Prandelli lesz a Roma vezetőedzője.
Mint ismeretes, a Parma mestere iránt a Juventus érdeklődött, de most nagyon úgy tűnik, hogy a "zebrák" végül Didier Deschamps-ot, a csapat korábbi középpályását, a Monaco jelenlegi edzőjét szerződtetik. Ebben az esetben Prandelli szabaddá válna, és állítólag már jelezte a Roma illetékeseinek, hogy szívesen elfogadná a gárda kispadját, ha Fabio Capello nem marad a fővárosban.
A másik római csapattal, a Lazióval kapcsolatos hír, hogy a Milan a kékek két válogatott futballistájának is csapja a szelet. Bernardo Corradi óriási örömmel fogadta a friss bajnok közeledését: "Számomra a Milan minden tekintetben garanciát jelent, úgyhogy ha tehetem, akkor Milánóba igazolok." Angelo Peruzzi egészen másként vélekedett: "Ha választanom kell, hogy a Milan cserekapusa legyek-e, vagy pedig a Lazio első számú portása, akkor inkább maradok Rómában."
A Milannal kapcsolatos további hír, hogy Giuseppe Signori mellett a piros-feketék magukkal visznek még egy "légióst" a kínai turnéjukra: Aimo Dianát, a Sampdoria tehetséges jobb oldali középpályását, aki már a válogatottban is bemutatkozott. "Büszke vagyok rá, hogy a Milan engem választott, alig várom, hogy pályára lépjek a bajnokcsapat mezében. Szakmailag jelentős kihívásnak tartom, hogy itt lehetek" – nyilatkozta Diana.
Végül egy átigazolási hír: a Roma állítólag 15 millió euróért árulja a brazil Emersont a Juventusnak.
Legfrissebb hírek

Statisztikák: megvan a vb-k történetének első duplázója – öngólból

Foci vb 2026
7 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
20 perce

Szombati sportműsor: már a nyolc közé jutás a tét a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
37 perce

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
38 perce

Vb-füstölgések (2. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
38 perce

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
39 perce

Mat Ryanből nem lett Tim Krul, Egyiptom tizenegyesekkel búcsúztatta Ausztráliát

Foci vb 2026
46 perce

Egyiptom nyerte a tizenegyespárbajt, Ausztrália búcsúzik

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik