"Húzzál haza, majom!"

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2004.06.03. 22:31
Címkék
Nehéz megmondani, milyen a légkör az olasz válogatott háza táján, ugyanis bizonyos jelekből ítélve egy bő héttel az Eb rajtja előtt hatalmas az egyetértés és az összhang a squadra azzurránál, míg a másik oldalról úgy tűnik, egyes játékosok mintha nem ugyanabba az irányba eveznének.
Ez utóbbiak közé tartozik például Angelo Peruzzi, a Lazio kapusa, aki megorrolt Giovanni Trapattoni kapitányra, amiért a mester nem cserélte őt be a tunéziaiak elleni mérkőzésen. A tréner megpróbálta kimagyarázni magát (nem tudott megegyezni a helyiekkel a cserék számáról), ám titokban már értesítette Pelizzolit, a Roma kapusát, amikor Peruzzi összekapta magát, és jelezte, hogy elfogadja a csapaton belüli helyét.
A sajtó szerint a "sértődöttek klánját" erősíti Di Vaio, Gattuso és Pirlo is, ám a Milan középpályása kivonja magát ebből a sorból: "Nem panaszkodom, elfogadom, hogy Perrotta és Zanetti előnyben van hozzám képest a kezdőcsapatba kerülésért vívott csatánkban. Ugyanakkor szerintem nem lenne rossz kipróbálni az olasz válogatottban is a Milannál bevált taktikát, Totti játszhatna Kaká pozíciójában a csatárok mögött, én pedig a védelem előtt."
Apropó, Totti! Vito Scala, a Roma atlétikai edzője a válogatottnál is dolgozik, és a következőt nyilatkozta a "farkasok" csapatkapitányáról: "Francesco bombaformában van, ugyanolyan jó lesz, mint a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokságon. Tizenöt éve dolgozom vele, és ki merem jelenteni, hogy gyakorlatilag nincsen gyenge pontja."
Végül egy érdekesség, amely alapján az olasz újságírók elégedetten nyugtázták, hogy milyen jó a csapategység. Az egyik edzésen egy szurkoló odakiáltott Gattusónak: "Húzzál haza, majom", mire egy körrel később, amikor az egész csapat arra futott, a játékosok kórusban kiáltották a drukkernek: "Te húzzál haza, te…!"
Legfrissebb hírek

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
17 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
22 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
36 perce

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
39 perce

Kilenc góllal legyőzte Hollandiát a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
46 perce

A szünetig maradt az egygólos egyiptomi előny

Foci vb 2026
53 perce

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
53 perce

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik