Czuniék elszántak

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2004.06.17. 21:18
Címkék
Egy hónap után újra beindul a motokrosszélet. A hét végén rendezik meg a 250-es bajnokság és a 125-ös nemzetközi Kawasaki-kupa negyedik futamát az egyik legismertebb magyar krosszpályán, Kiskunlacházán.
A helyszín legendás, ennek ellenére nem lehet ráismerni a lacházi pályára. A Kawasaki ugyanis rengeteget változtatott rajta. A pálya szélesebb lett, az ugratók zömét átalakították, és egy teljesen új locsolórendszert is kiépítettek.Czuni László és az ukrán Andrij Krichfalusy pedig azt ígéri, hogy az elmúlt két bajnoki erőviszonyai is módosulni fognak. Azaz mindketten meg akarják állítani Grillmayer Gábor menetelését. A kawás Czuni számára hazai pályának számít a lacházi, ahol arra készül, hogy végre megszerezze az első 250-es győzelmét. Az ukrán Krichfalusy ugyan egyszer már duplázott az idén, de az első futam után megsérült, úgyhogy azután esélytelen volt az aranyra. Most azonban már tökéletesen egészséges a hondás pilóta, ráadásul nagyon magabiztos a vasárnapi viadal előtt. Az ok: a 250-es Eb negyedik, Ukrán Nagydíján egy 9. és egy 12. helyet ért el, ami igencsak tiszteletet parancsoló teljesítmény.
Legfrissebb hírek

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott északírveréssel hangolt a világbajnokságra

Foci vb 2026
6 perce

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
17 perce

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
28 perce

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kós Hubert a világranglista élére került 200 háton

Úszás
1 órája

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
1 órája

Ha már USA, lesz „időkérés”, de egyes cserékért súlyos büntetés jár – az összes új szabály, amit a vb előtt tudni kell

Foci vb 2026
1 órája

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik