A Wislára vadásznak

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2004.07.30. 20:36
Címkék
Bár még csak a nyár közepén vagyunk, az európai labdarúgó-bajnokságok sorra újraindulnak, köztük a lengyel Ekstraklasa.
A lengyelek is, akárcsak a magyarok, a bajnokság létszámával vannak elfoglalva mostanság. Nekik sem elég tizenhatnál kevesebb csapat, ezért a mostani az utolsó évad, amelyben csupán tizennégy csapat verseng - az idény végén mindössze egy gárda esik majd ki, míg három jut föl. Utóbbi az idén is igaz volt, azzal a különbséggel, hogy a Cracovia osztályozón küzdötte föl magát az első osztályba. További érdekesség lesz, hogy a 2005-ben startoló bajnokságtól tesztként csupán öt EU-n kívüli játékos lehet majd a pályán egyszerre (a másodosztályban három), jóllehet a keretben korlátlan számú külföldi helyet kaphat.Az előző év elég egyhangúan telt, a Wisla végig kézben tartotta az irányítást, már a téli szünetben vezette a tabellát. Aztán a világjáró Henryk Kasperczak mester emberei gond nélkül megszerezték a bajnoki címet, ennek révén épp a minap játszottak BL-slejtezőt. Nem úgy tűnik, hogy gyengültek volna: 8-2-es győzelemmel távoztak Tbili- sziből. Az ászok maradtak: Tomasz Frankowski négyest vágott, az egyik legnevesebb lengyel futballista, Maciej Zurawski "csak" kettőt. Szóval, a Wislával most is érdemes számolni.A legnagyobb ellenfél szokás szerint a Legia lehet, ezen a kettősön kívül nem valószínű, hogy bárki is odaférhet az élre: legutóbb az Amica tizenkét ponttal lemaradva kullogott a harmadik helyen. Kuriózum még: a most feljutott Pogonia végre rávette a most 98 éves egykori edzőjét, Florian Krygert, hogy róla nevezzék el a Szczecin városától bérelt stadiont.AZ EKSTRAKLASA 2004-2005-ÖS KIÍRÁSÁNAK RÉSZTVEVÔI
Wisla Kraków (1.), Legia Warszawa (2.), Amica Wronki (3.), Dyskobolia Grodzisk Wielkopolski (4.), Wisla Plock (5.), Lech Poznan (6.), Górnik Zabrze (7.), Górnik Leczna (8.), Odra Wodzislaw (9.), Dospel Katowice (10.), Polonia Warszawa (11.), Pogonia Szczecin (újonc), Zaglebie Lubin (ú), Cracovia (ú - osztályozón jutott föl)
Zárójelben az előző idényben elért helyezést tüntettük fel.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
4 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik