A válogatott Siti Esztert szeretik Dániában

BENDÓ ZSOLTBENDÓ ZSOLT
2004.07.31. 22:03
Címkék
Kalandos pályafutást tudhat maga mögött Morten Soubak, Siti Eszter és az FC Köbenhavn mestere, aki dolgozott Brazíliában is, s tavaly nyáron a magyar játékmesterrel együtt érkezett a fővárosi csapathoz. A 2004- 2005-ös évadban Soubaknak lesz variációs lehetősége az irányítóposzton, hiszen az FCK leigazolta Camilla Andersent, s ott van még a dán kézilabda egyik szupertehetsége, Christina Krogshede is.
"Valóban irigylésre méltó helyzetben vagyok, soha ne legyen nagyobb gondom - kezdte az edző. - Egyiküket sem részesítem előnyben, azt szeretném, ha Eszter és Camilla egymást kiegészítve játszana. Akár egyszerre is pályán lehetnek, hiszen mindketten képesek átlövőként is kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Annyira nem állunk jól, hogy közülük bármelyik hosszabb ideig üljön a padon. Krogshede rengeteget tanulhat Sitiéktől, s eljön majd az ő ideje is. Ami Eszter első dániai szezonját illeti, az első fél évben voltak problémái, ám ez természetes, hiszen más a nyelv, a kultúra, eltérőek az edzésmódszerek, hogy csak néhány fontos okot említsek. Karácsony után azonban már azt a teljesítményt nyújtotta, amit joggal vártunk el tőle, a csapat egyik legjobbja volt. Társai a pályán kívül is rendkívüli módon kedvelik vidám természete miatt."
Az FCK szakvezetőjét ezután arról kérdeztük, szerinte van-e a magyar csapatokban dánkomplexusa, hiszen az utóbbi időben általában az északi klubok kerültek ki győztesen a két ország párharcából, s a válogatottak felkészülési meccsein is jobb a mérlegük. "Én soha egyetlen dán-magyar összecsapáson nem éreztem, hogy a magyar csapatoknak komplexusuk lenne - mondta Morten Soubak. - A BL-ben az FTC tisztességesen helytállt a Slagelse ellen, míg a Dunaferr szerintem hasonló erőt képvisel, mint Anja Andersen együttese. A dunaújvárosiak csak saját magukat okolhatják a kiesés miatt. Ha hazai pályán jobban összpontosítanak, az utolsó percekben továbbjutnak, és megnyerik a BL-t. A válogatott találkozók, bár presztízscsaták, csak előkészületi mérkőzések. Az utolsó éles meccset pedig a magyarok nyerték a vébén, mégpedig elég magabiztosan. Egyedül az EHF-kupa döntőjét a Viborg ellen elvesztő Győr dániai teljesítményét nem tudom megmagyarázni."
A koppenhágai csapat edzője nem tért ki az athéni esélylatolgatás elől sem. "Nem udvariasságból mondom, hogy Magyarország lesz az olimpiai bajnok - fogalmazta meg számunkra hízelgő véleményét az FCK szakvezetője. - Sőt, továbbmegyek, Mocsai Lajos tanítványai megnyerik az Európa-bajnokságot is. Az olimpiai arany hatalmas dicsőség, de hadd jegyezzem meg zárójelben, hogy a gyengébb világbajnoki szereplésük miatt hiányzó oroszok és norvégok nélkül kicsit felhígult a mezőny. Ez persze semmit sem von le az olimpiai arany értékéből."

Szavazás

Elégedett női kéziseink olimpiai 5. helyével?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
10 perce

Kós Hubert a világranglista élére került 200 háton

Úszás
11 perce

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
11 perce

Ha már USA, lesz „időkérés”, de egyes cserékért súlyos büntetés jár – az összes új szabály, amit a vb előtt tudni kell

Foci vb 2026
30 perce

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
41 perce

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
1 órája

Majoross Gergely: A küldetés hasonló, mint az elmúlt vb-ken

Jégkorong
1 órája

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik