Liliom Rita: irány Amerika!

D. G.D. G.
2004.07.31. 23:12
Címkék
Viszonylag hamar kiderült, milyen kerettel vág neki a 2004-2005-ös idénynek a legutóbbi női bajnokság győztese, a BSE-FCSM.
Mindössze egy kérdés maradt nyitva: a tehetséges fiatal center, Liliom Rita marad-e Budapesten, vagy esetleg máshol folytatja? Mivel a juniorválogatott röplabdázó idén érettségizett, sorsa a felsőoktatási intézményektől függött, ugyanis úgy döntött, azt a klubot választja, amelyik városba felveszik. Több verzió is létezett, de a Liliom család nagy örömére a sorban az első valósult meg, vagyis Rita az Egyesült Államokban, Kansasben üti tovább a labdát.
"Régi álmom volt, hogy a tengerentúlon folytassam - kezdte a 18 éves center -, és el sem hiszi, milyen boldog vagyok. Most kaptam meg a vízumot, augusztus negyedikén utazom, de legszívesebben már most Ferihegy felé venném az irányt, olyan izgatott vagyok." A Liliom család már korábban elkezdte szervezni az utazást, melyben nagy segítséget nyújtott a már egy éve Kansasben játszó Héjjas Valéria. Ô volt ugyanis, aki felhívta edzője figyelmét az exvárosmajori játékosra, az edzőnek pedig olyannyira felkeltette az érdeklődését, hogy ellátogatott Magyarországra, és megnézte kiszemeltjét a Kecskemét elleni találkozón, majd tudatta a jó hírt a családdal: neki bizony szüksége van Liliom Ritára.
"Nemrég láttam fényképeket az egyetemről, a csarnokról, és mondhatom, szuper. A bajnokság augusztus közepétől decemberig tart, a fennmaradó időben kemény edzéseken kell majd részt vennem, de ez sem riaszt el, szeretek edzeni" - így az újdonsült egyetemista.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája