Mutatványok és rövidzárlatok

Mert hiába szeszélyes az együttes, a játékosok akarata a pokol bugyraiból is a felszínre hozza a reményt, így a következő négy találkozóján három győzelmet és egy döntetlent gyűjtöttek be Stieberék, megszerezvén a második helyet. Csak rosszabb gólkülönbséggel maradtak le az amerikaiaktól, akikkel úgy értek el döntetlent, hogy az utolsó negyedet 4-0-ra elvesztették.

"Ahogy mondani szokás: nagyon hasznos volt - mosolygott kajánul Faragó Tamás szövetségi kapitány. - Újra és újra bebizonyosodik, hogy bármilyen optimistán is ítéljük meg a felkészülést - becsülettel tette mindenki a dolgát -, amikor megkezdődik a játék, kiderül: szellemi tevékenységről van szó. A kéz, a láb, az úszás, a lábtempó eszköz ebben a viszonyban. Ha erről megfeledkezünk, és csak fizikailag, vagy úgymond pusztán lelkesedésből akarjuk megoldani a feladatokat, mindez kevésnek bizonyul. Feltűnt, hogy bármi megtörténhet velünk. Fantasztikus dolgokra voltunk képesek, amelyek alapján mindenki mondhatta, hogy egyértelműen a magyar válogatott a világ legjobb csapata. Aztán olyan rövidzárlat következett, hogy még attól is tartani kellett, egyáltalán meg tudjuk-e verni a kazahokat."
Ahogy közeledik az olimpia, Faragó Tamás egyre türelmetlenebb. Tudván, hogy mi kell az olimpiai aranyhoz (mert ő csak ebben gondolkodik), egyre érzékenyebb a hibákra, egyre nehezebben viseli el a hiányosságokat.
"Tudom, nem kell sok a problémák megoldásához - folytatta Faragó. - Csak annyi, hogy akik erre képesek, ne befelé figyeljenek, hanem a mérkőzéssel legyenek elfoglalva. Ám egyre többször érzem azt, nem tudom ezt megoldani. Nincs tehát más választás, minthogy van tizenhárom játékosom, s ha azt látom, hogy valaki szellemileg alkalmatlan a játékra, nem küldöm vízbe, vagy a meccs alatt a lehető legkorábban lecserélem, hátha tudok valaki mást a helyére találni."
Kicsit furcsa, hogy a végeredményt tekintve sikeres goriziai szereplés után szinte kizárólag a gondokról esik szó, igaz, Faragó Tamást ismerve ez egyáltalán nem meglepő. Már-már sajnáljuk a válogatottat alkotó játékosokat, de az eddigi fellépések szinte mindig a szövetségi kapitányt igazolták.
"Tény, méltóképpen képviseltük a magyar pólót, hiszen a tervet teljesítettük: az első két hely egyikén végeztünk. Ám ezt én természetesnek tartom. Az inkább megmaradt a fejemben, hogy milyen súlyos élmények értek. Az olaszok ellen megmagyarázhatatlanul rosszul játszottunk, olyan mélyre süllyedtünk, amilyent eddig nem tapasztaltam. Példaként hozhatom fel az amerikaiak elleni utolsó negyedet, de a görögök és kazahok ellen is produkáltunk furcsa három-négy perceket. Az a gond, hogy nem csökkentettük le a ki nem kényszerített hibák számát a felére, a lövőszázalékunk csak huszonöt százalék körüli, és akad egy-két játékos, aki hiába klasszis, ha olyan napot fog ki, igen rossz hatással van a csapatra. Szép edzői feladat, de úgy tűnik, nincs hozzá kulcsom."
Aztán csak megenyhült montreali olimpiai bajnokunk - dicsérte a védekezést, különösen Sós Ildikót, akit a torna legjobb kapusának választottak. Mindjárt megemlítette a csapatkapitány Stieber Mercedest is, aki Sóssal egyetemben vérbeli vezéregyéniség, ők ketten sokat segítenek Faragónak a vízben. Kifejezetten örül Zantleitner, Pelle, Drávucz és Kisteleki formajavulásának, s reméli, megtalálja azt a hét játékost, akivel mindig a győzelem reményében küldheti harcba a csapatot Athénban.

---- H ---- -