Fésüs Nyíregyházán

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2004.08.05. 22:44
Címkék
A bajnoki trónt négy év után elvesztő, viszont a Magyar Kupát az idén sorozatban ötödször megnyerő NRK-Nyíregyháza extraligás női csapata hétfőn megkezdte felkészülését az új idényre.
A keret tagjainak többsége ezen a nyáron nem először találkozott egymással, hiszen a fiatalabbak két héten keresztül részt vettek amolyan ráhangoló tréningeken.A hétfő délelőtti csapatértekezleten a legutóbbi együttesből már nem volt jelen a bajnok BSE-hez távozó Mátrai Veronika és Lengyel Viktória, már korábban eldőlt, hogy távozik Schlégl Katalin, és nem számítanak a román feladó, Ramona Zanfir, valamint Szikszai Viktória szolgálataira sem. Az érkezési oldalon eddig három név szerepel: Katona Brigitta legutóbb a német Bundesligában, Braunschweigben röplabdázott, előtte a Miskolci VSC játékosa volt. Ugyancsak jelentős erősítést jelenthet a rutinos Fésüs Erzsébet, aki Jászberényből érkezett. Legutóbb szintén a Jászságban szerepelt Adorján Anikó, aki szülés után újra nevelőegyesületében folytatja a röplabdázást. Esetében persze a játékos- és anyai szerepkört erősen össze kell majd egyeztetni.Még nem tekinthető a nyíregyháziak játékosának, de már a klubnál gyakorol az ukrán Diana Timcsenko, aki az Akimova távozása óta napirenden szereplő feladóproblémákat oldhatja meg. Legutóbb ugyancsak megoldatlan volt a liberószerepkör az exbajnoknál, erre a posztra a székesfehérvári Kötél Zsanettet szemelte ki magának Ludvig Zsolt. A másik nyíregyházi csapatból, az NB II-es Örökösföld-Bujtos SZSE-ből Kinyik Mónikát szeretné átcsábítani az NRK, amelynek színeiben a legutóbbi keretből továbbra is számíthatnak Erdősné Balogh Erikára, Botos Fruzsinára, Merkószki Tündére, Kapuvári Melindára, Bodnár Nerinára, Kovács Bernadettre, Sipos Tündére és Sipos Zitára.
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
14 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
22 perce

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
31 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
37 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
45 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
54 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
56 perce