Történelmi helyszínen a Vk

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2004.08.06. 22:45
Címkék
Szombaton Spanyolországban rendezik meg az országúti Világkupa-sorozat idei hetedik futamát, a Clasica San Sebastiant.
A legendás viadal szervezői ragaszkodnak a hagyományokhoz, a verseny útvonala ezúttal is a Guipuzkoa nevű baszk régióban halad, s néhány kemény emelkedővel nehezíti meg a résztvevők dolgát. Ezek közül is kiemelkedik az első kategóriás Jaizkibel, amely 36 kilométerrel a befutó előtt magasodik. A győzelemre pályázók közül elsősorban a Világkupa-címvédő olasz Paolo Bettinit, a pontversenyben jelenleg élen álló, ugyancsak olasz Davide Rebellint, illetve a vb-címvédő Igor Astarloát tartják esélyesnek, de számolni kell az olasz Danilo Di Lucával és a Tour de France után sem lazsáló német Jan Ullrichhal. A T-Mobile csapatkapitánya az athéni olimpiára készül, amelyen mindkét számban éremmel akarja kárpótolni magát pályafutásának leggyengébb Tour-eredménye után (Ullrich 1997-ben győzött, emellett ötször volt második a Francia körversenyen, ám ezúttal "csak" a negyedik helyen zárt).Roppant erős mezőny lesz ott a rajtnál, a felsoroltakon kívül nyeregbe száll többek között González, Cancellara, Virenque, Frigo, Flecha, Cioni, Merckx, Casagrande, Camenzind, Cunego, Karpets, Freire, Dekker, Leipheimer, Rasmussen, Heras, Azevedo, Basso, Tonkov, Jeker, Möller és Brochard is.Mellesleg San Sebastian a magyar kerékpársport számára is történelmi jelentőségű helyszín: 1997-ben Bodrogi László ezüstérmet szerzett itt az U23-asok egyéni időfutamversenyében, ez volt a sportág első magyar világbajnoki érme. Tv: Eurosport, 16.00 (élő). ---- A ---- 2
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
3 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
4 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
4 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
4 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
4 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik