Az utolsó futam döntött

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
2004.08.08. 22:27
Címkék
A világ négy legjobb válogatottja mérte össze a tudását az angliai Poole-ban a Világkupa fináléjában. A britek és a dánok a selejtező megnyerésével kvalifikálták magukat a döntőbe, míg a svédek és a lengyelek egy emlékezetes derbi után szereztek jogot arra, hogy harcba szálljanak az Ove Fundin-trófeáért.
A kezdeti megilletődöttség után a britek ragadták magukhoz a kezdeményezést, többnyire ők álltak az élen, az ugyanakkor viszonylag hamar kiderült, hogy a lengyeleknek ezúttal nem sok babér terem, legjobbjuk, Tomasz Gollob például pont nélkül zárta a versenyt. A viadal előrehaladtával az is nyilvánvalóvá vált, hogy a dánoknak is le kell mondaniuk az aranyos álmaikról, hiszen fokozatosan lemaradtak a britek mögött. Az utolsó szakasz, azaz 5 futammal a vége előtt három ponttal vezettek a Mark Loram húzta szigetországiak, ám a svédek nem adták fel, és az utolsó etap előtt pontazonosság alakult ki a két gárda között. Scott Nichollsra és Peter Karlssonra maradt a döntés: nos, kettejük párviadalából Karlsson került ki győztesen. Ezen a Világkupán ő volt a svédek legjobbja, főleg neki köszönhetik a sárga-kékek, hogy a tavalyi elsőség után az idén is nyerni tudtak.Végeredmény: 1. Svédország 49 pont (Max 9, Rickardsson 12, Lindback 9, Jonsson 7, P. Karlsson 12), 2. Nagy-Britannia 48 (Norris 9, Richardson 10, Loram 12, Nicholls 8, Havelock 9), 3. Dánia 33 (Andersen 9, N. Pedersen 4, Bjerre 7, Iversen 5, B. Pedersen 8), 4. Lengyelország 21 (Kasprzak 0, Hampel 4, Gollob 0, Kolodziej 10, M. Rempala 7)
Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
14 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
25 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
59 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája