Megáll az élet a faluban

2004.08.12. 20:46
Címkék
Az ünnepélyes megnyitó a sportvilág számára igazi ünnep, a felvonulóknak örök élmény. A parádé magyar idő szerint 19.45 órakor kezdődik, de a résztvevőknek a gyülekezést 16 órára írták elő.
A felvonuláson tízezer versenyzőre és szakvezetőre számítanak. Szállításukra 279 autóbusz áll készenlétben. A magyar csapat szerencsés, hogy a nemzetek a görög abc szerint követik egymást, így a 145-ként vonuló magyar csapat buszai 18.15-kor indulnak a stadion felé. Ennek köszönhetően még a kora délután érkező úszók, Zubor Attila és társai is részt vehetnek a felvonuláson, feltéve, ha gyorsan átöltöznek. Másrészt a csapatnak kevesebb időt kell eltölteni a stadion szomszédságában lévő sportcsarnokban, ahol a megnyitó első részét óriási kivetítőkön figyelhetik. Eközben nem éheznek, nem szomjaznak - hideg ételcsomagot és üdítőt kapnak. A magyar hölgyek az ismert fehér selyemruhában és kosztümkabátban, a férfiak tengerkék zakóban és világos nadrágban köszöntik a nagyvilágot, a zászlóvivőnk pedig Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozónk lesz.
A mieink már tudják, hogy a felvonulás után vizes gyepen kell állniuk: a rendezők tengeri csatára készülnek, s a csúszós fűre felhívták Molnár Zoltán csapatvezető figyelmét. Nyomatékkal közölték, hogy mobiltelefont senki se próbáljon bevinni a stadionba, mert azt a belépés előtti motozáskor elveszik. Fényképezőgépet és videokamerát viszont mindenki vihet magával.
A felvonulók hajnali 2-3 óra körül érkeznek vissza az olimpiai faluba, ahol a megnyitó napján megáll az élet. Látogatást nem engedélyeznek és az éttermek is bezárnak.
Legfrissebb hírek

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
22 perce

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
35 perce

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
41 perce

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
55 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
1 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
1 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2 órája