Az az igazság, hogy alá kell szállnunk a magunk magyar téglákból magyar malterrel alkotott erkölcsi magaslatáról, és nem mutogatni ujjal Kenteriszékre, hogy lám, véget ért a nagy szemfényvesztés… Bár két napja még volt egy enervált visszatámadási kísérletük a görög legendáknak, mára belátták, be kellett látniuk - beláttatták velük -, jobb, ha visszahúzódnak hajlékaikba, s afféle mitikus ógörög mondahősként (akikről nem tudni a teljes igazságot) visszavonulnak. Mutatóujjunk azonban aligha meredhet vádlón feléjük, hogy akkor mi van a rendőrségi jegyzőkönyv nélkül hagyott motorbalesettel, továbbá a hermetikusan lezárt kórteremmel, mert hát itt van a magunk kis különbejáratú koksz- sztorija. Pedig azt hittük, legalább az olimpiákat megússzuk most már. Szöulban ugyebár egy idő után a legjobb kocsonyákat idéző módon remegtek a magyar illetékesek, amikor a labor képviselői feltűntek a házaink közelében, s fújták ki magukat, amikor tovább haladtak a lebukást jelentő iratokkal. Akkor belement a levesbe egy ezüstérmünk, és persze mindenkinek égett a képéről a bőr, hogy magyar olimpikonnal ilyesmi megeshetett. Azóta csak a játékok közi időszakokat színesítették a porokról, kenőcsökről szóló történetek, az olimpiákon nem hasalt el senki. Ebből a szempontból kész szerencse, hogy Kecskés Zoltán eredménye még a verseny előtt kitudódott - ha a viadalt követően szolgáltatott mintából analizálják a tiltott anyagot, még tán Schmitt Páltól is el kellett volna köszönnünk, elvégre a MOB elnöke régóta hangoztatja, ha egy magyar olimpikont rajta kapnak, ő azonnal lemond a tisztségéről. Köztünk legyen szólva, egy Kecskés miatt elveszteni egy Schmittet botrányosan rossz bolt volna, de ez a humánpolitikai egyenleg. Erkölcsileg sokkal inkább aggályos a történet, elvégre a súlyemelő-szekció heves tagadásban van, az elnök épp az Atyaúristenig készül elmenni bármilyen közlekedési eszközzel, továbbá C-próbát követel, és azt mondja, ilyenkor már egyetlen normális emelő sem kokszol, mert nincs hatása. Abba most ne menjünk bele, hogy meghatározzuk, melyek a normális emelő kritériumai, illeszkedik-e azokba Kecskés antihős, maradjunk annyiban, hogy a tiltott szert mindkét mintában kimutatták. Ez esetben üdvösebb lábhoz tett fegyverrel visszavonulni, és beismerni, hogy hát istenem, ez már csak egy ilyen sport, mi csupán lépést akartunk tartani. Mint 1997-ben. Amikor Kecskést egyszer már elkapták. Ez a legnagyobb baj. Az elsőnél még lehet magyarázkodni. Akad, akinek el is hisszük. Sőt. Ám az ártatlannak véltet is örökkön körülveszi a gyanú árnyéka, ha pedig megint megbukik, a szégyenbélyeg örökre homlokára égettetik. Kétszer ugyanis még tévedésből sem lehet ugyanabba a folyóba lépni.
