Gera Zoltán gólt szerzett

ÍIZSÁNYI SZABOLCSÍIZSÁNYI SZABOLCS
2004.08.26. 23:14
Címkék
A Chelsea után a Premier League másik favoritja, az Arsenal is megőrizte százszázalékos mutatóját.
Az "ágyúsok" a Blackburn elleni 3-0-s sikerükkel 43 mérkőzésesre nyújtották bajnoki veretlenségi sorozatukat, ezzel maguk mögött hagyták a Nottingham Forestet, amely 1977-ben és 1978-ban 42 meccsen át nem kapott ki.Közben Gera Zoltán megszerezte első gólját a Premiershipben, a West Bromwich középpályása a Tottenham ellen kezdett, és a harmadik percben kihasználta lehetőségét. Utána Jermain Defoe - Russel Hoult kapus hathatós közreműködésével - egyenlített, és miután Nwankwo Kanu gólját nem adták meg les miatt, pontosztozkodás született. A három döntetlennel álló West Brom jelenleg a 11. a tabellán."Már a meccs előtt többen mondták, hogy jó lenne, ha betalálnék, mert azzal lendületet szerezhetnék. A gólom előtt az egyik védő hibájából került hozzám a labda, amelyet megtoltam, és a hosszú sarokba lőttem. Nagyon jó érzés volt, hogy ezután szinte felrobbant a stadion, de sajnos ezek után sem jött össze a győzelem. Emiatt elég nagy szomorúság volt az öltözőben, hiszen bár veretlenek vagyunk, a három meccsből kettőn közel álltunk a győzelemhez, és igazán bosszantó, hogy nem nyertünk. Úgy érzem egyébként, hogy felvettem az angliai ritmust, bár az, hogy a meccsen nem csatárt, hanem középpályást játszom, roppant fárasztó. A meccs után egyébként beszéltem Lipcsei Petivel, aki elmondta a szomorú hírt a Fradiról" - mesélte lapunknak Gera.
Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
4 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
8 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
17 perce

Női kézi BL: Blomberg-Lippe–Győr

Kézilabda
21 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
29 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
30 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
32 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
33 perce