Hosszabbítás után olasz elsőség

2004.08.26. 21:27
Címkék
A női vízilabdázás második olimpiai bajnoka Olaszország, amely hosszabbítás után 10-9-re legyőzte az óriási meglepetésre fináléba jutó Görögországot.
Pedig Pierluigi Formiconi együttesének többször is rosszul állt a szénája, és nem csak azért, mert kilencszer játszott hátrányban, míg a rivális csak ötször. Az első negyed után 3-2-re vezető helléneknél csúcsformában játszott Lioszi, aki a második felvonásban már a harmadik gólját szerezte, 6-5-ös előnyt kicsikarva csapatának, a záró játékrészben ugyanő értékesített egy kipattanót (7-6), amire Miceli még válaszolni tudott. Az olaszok elpackáztak egy támadást a hajrában, így a házigazdának fél perce maradt, hogy bedobja az olimpiai elsőséget érő labdát Conti kapujába. Csakhogy Kiriakosz Joszifidisz már korábban kikérte mindhárom idejét, így a legfontosabb pillanatban nem tudta magához rendelni játékosait, akik még úgy sem voltak képesek bepasszírozni a labdát a taljánok hálójába, hogy 18 másodperccel a vége előtt kiállították Ragusát.Jöhetett a hosszabbítás, amelyben újra nyerő állásba kerültek a görögök, olyannyira, hogy Lioszi (messziről) és Oikonomopulu (a léc és Conti háta segítségével) is beköszönt. Csakhogy innentől kezdve elapadt a hazai gólzsák, így Grego (még az első három percben), majd Di Mario és újra Grego révén a taljánok kiharcolták az aranyérmet. Mondhatjuk, hogy a világbajnok és Európa-bajnok Formiconi-csapat nehezen érvényesítette a papírformát.Nők
1. Olaszország
2. Görögország
3. Egyesült Államok
Legfrissebb hírek

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
9 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
10 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
28 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
2 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája