Lefejelték a BL-győztest

G. P., K. ZS.G. P., K. ZS.
2004.08.27. 23:07
Címkék
Bár a Valenciának volt korábban egy vérszegény tűzijátékkal lezárt ígéretes megugrása, voltaképpen egy gyorsan és ügyesen megkombinált bal oldali, szögletzászló közeli portói bedobással kezdődött meg az ibériai futballnyitánynak is betudható idei Szuperkupa-csata.
Az akció egyik főhőse Hélder Postiga, az Európa-bajnokság "legjobb cseréje" volt, akinek volt bátorsága a 16-os oldalvonaláról ballal kapura suhintani az elé játszott labdát, a másik pedig Santiago Canizares, aki vetődve kiütötte a meglepő bombát. Carlos Alberto duplázása már elakadt a védőkben.Tehát ahogyan a Bajnokok Ligája-védőjétől elvárható, a hagyományos kék-fehér szerelésükben játszó portóiak kezdték lendületesebben az összecsapást. Igen, ahhoz képest, hogy e szuperpárharc tétje nem különösebben nagy, volt dinamika a játékban, és a kellő feszültség is megteremtődött egy-egy kemény belépő nyomán. Egy szabálytalanságot követően jött az újabb portugál lövés: Carlos Alberto jó 30 méteres szabadrúgásból próbálta a léc alá kanyarítani a labdát, de Canizares, ha elsőre bizonytalanul maga elé is ütötte, másodjára már megfogta. A harmadik portugál próbálkozásnál nem akadt dolga a spanyol kapusnak, Maniche balról középre külsőzött labdáját Postiga hét méterről magasan a kapu fölé fejelte.Noha a Valencia a gyors megugrásokra épített, a 27. percben egy kisszögletet követően szerezhetett volna gólt, ám Di Vaio nem fejjel, hanem vállal találta el a felé ívelt labdát - messze mellé is ment. Öt perccel később Baraja megmutatta az újonnan érkező olasznak, mit neveznek fejelőtudománynak Valenciában: a kopaszra nyírt középpályás nagyszerű ütemben érkezett Curro Torres jobb oldalról beemelt labdájára, és Maniche fölé emelkedve, 13 méterről ívelt fejest küldött a kapu jobb oldalába. Barajáé volt a játékrész utolsó lövése is, távoli lapos löketét Vítor Baía könnyedén hárította.A vártnál kényelmesebben kezdték a második félidőt a hátrányban lévő portóiak, nem dúskáltak ötletekben sem, az 57. percben mégis majdnem egyenlítettek: egy röviden kifejelt labdát a jobbösszekötő helyén tébláboló Carlos Alberto levett, tett egy lépést befelé, majd ballal, 12 méterről félmagasan célba vette a rövid sarkot, Canizares vetődve szögletre tenyerelt. A néhány hónap alatt BL-t, portugál bajnoki címet és hazai szuperkupát nyerő portugálokat nem pörgette fel a kihagyott helyzet, sőt: tíz perc múlva elbukták a meccset! "Én is tudok fejelni!" jeligére a tanulékony, mellesleg üresen érkező Di Vaio bólintott kapura Vicente bal oldali beadásából, Vítor Baía még beljebb is segítette a labdát. Kollégája, Canizares sem volt a helyzet magaslatán, amikor Quaresma 25 méterről, jobbal a bal felső sarok irányába tüzelt a 78. percben, de mint utóbb kiderült, ez a gól belefért: a trófea így is az UEFA-kupa címvédőjéé lett.VALENCIA (spanyol) - PORTO (portugál) 2-1 (1-0)
Monaco, 20 000 néző
V: Hauge (norvég). G: Baraja (32.), Di Vaio (67.), ill. Quaresma (78.)
VALENCIA: Canizares - Curro Torres, C. Marchena, Navarro, A. Carboni - Albelda, Baraja, Rufete, Vicente - Di Vaio (Mista, 77.), Corradi (Aimar, 87.)
PORTO: Vítor Baía - Szeitaridisz, Jorge Costa, Pepe, Nuno Valente - Costinha, Maniche, Hugo Leal (Quaresma, 61.) - Carlos Alberto - Postiga, McCarthy (César Peixoto, 72.) ---- T ---- A
Legfrissebb hírek

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
11 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
17 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
20 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
29 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
33 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
33 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
34 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
59 perce