Borka meg tudta tartani a tavaly elhódított trófeát

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2004.08.30. 21:35
Címkék
Sokadik alkalommal bizonyosodott be Gyomaendrődön: ha Borka Jánosnak nincs technikai gondja, akkor verhetetlen a 125-ös mezőnyben, a 250-ben pedig Németh Kornél számára csupán könnyed edzésnek számítanak a hazai versenyek.
Borka János mindkét futamban fölényes gyôzelmet aratott, így megvédte bajnoki címét
Borka János mindkét futamban fölényes gyôzelmet aratott, így megvédte bajnoki címét
Borka János mindkét futamban fölényes gyôzelmet aratott, így megvédte bajnoki címét
Borka János mindkét futamban fölényes gyôzelmet aratott, így megvédte bajnoki címét
Borka János mindkét futamban fölényes gyôzelmet aratott, így megvédte bajnoki címét
Borka János mindkét futamban fölényes gyôzelmet aratott, így megvédte bajnoki címét
Borkára rá is fért a siker, hiszen a 125-ös junior Eb utolsó két futama elmaradt, így az összetettben már nem harcolhatott a dobogó legalsó fokáért. Az országos bajnokság ötödik viadalán azonban brillírozott: előbb majdnem 20, majd több mint 32 másodpercet vert a második helyezettre. A kawasakis az idei harmadik duplájával gond nélkül védte meg bajnoki címét. "Minden a terveim szerint alakult, most már minden energiámmal a csapat Európa-bajnokságra és a csapatvébére koncentrálhatok" - mondta Borka, aki mindkét versenyen már a második körben elhúzott ellenfeleitől. Borka mellett Lécz Gergely nevét is meg kell említeni. A Közép-Európa-kupában győztes krosszos az első versenyen a második helyen haladva bukott, és sajnálatos módon csigolyasérülést szenvedett, úgyhogy számára véget ért az idény.
Németh Kornél itthoni szereplése öröm is volt, meg nem is. Vb-futamgyőztesünk minden hazai versenye élményszámba megy, de a vasárnapi gyomaendrődi indulása egyben azt is jelentette, hogy az idén immár sokadik alkalommal megint nem fogadták el a nevezését az MX1-be.
Az első versenyen 57 másodpercet vert az ezüstérmesre, úgy, hogy az utolsó tíz perc minden körében bemutatott valami freestyle-trükköt. A második viadal még érdekesebben alakult Németh számára. Egy tévétársaság ugyanis szokatlan szivességet kért tőle - kamerát helyeztek el rajta, és arra kérték, vegyen vissza a tempójából, és imitáljon párbajt a második helyezettel. Németh teljesítette a tévécsatorna kívánságát, és három kör erejéig úgy tett, mintha üldöző lenne. A játék után viszont nagyon hamar visszaállt a papírforma. A szuperfináléban is egyszemélyes Németh-show-t láthatott a közönség: a balatonszemesi krosszos 38 másodperccel nyert. Egyébként az ukrán sem szomorkodott, hiszen egy futammal a nemzetközi Kawasaki-kupa befejezése előtt behozhatatlan előnyre tett szert a szériában.

125-ös motokrossz ob, 5. futam, Gyomaendrőd
1. verseny: 1. Borka János (Kawasaki MMSE, Kawasaki), 2. Soóky (Integrál MK, KTM), 3. Czuni (Kawasaki MMSE, Kawasaki). 2. verseny: 1. Borka János, 2. Soóky, 3. Tóth Á. (Motor Revü MSE, Suzuki)
Az állás: 1. Borka János 236 pont (már bajnok), 2. Tóth Á. 155, 3. Soóky és Hujber (Center MC, Yamaha) 148-148

Nemzetközi 250-es Kawasaki-kupa, 5. futam, Gyomaendrőd
1. verseny: 1. Németh Kornél (Neptun SE, KTM), 2. Krichfalusy (ukrán, Honda), 3. Grillmayer (Kawasaki MMSE, Kawasaki). 2. verseny: 1. Németh Kornél, 2. Krichfalusy, 3. Grillmayer
Az állás: 1. Andrij Krichfalusy 227 (már kupagyőztes), 2. Rauscher (Reál Motorcentrum, Suzuki) 176, Darók (Nyári Pál, MCSE, Yamaha) 163
Szuperfinálé: 1. Németh Kornél, 2. Krichfalusy, 3. Bohuslav (cseh, Honda)
Legfrissebb hírek

Ha már USA, lesz „időkérés”, de egyes cserékért súlyos büntetés jár – az összes új szabály, amit a vb előtt tudni kell

Foci vb 2026
14 perce

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
25 perce

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
1 órája

Majoross Gergely: A küldetés hasonló, mint az elmúlt vb-ken

Jégkorong
1 órája

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
1 órája

Budapest lesz a nemzetközi öttusa egyik legfontosabb helyszíne – videó

Egyéb egyéni
1 órája

Talgat Bajszufinov: A magyarok elleni meccs fontos erőfelmérő

Magyar válogatott
1 órája

Marko Nikolics három évvel hosszabbított az AEK-nál – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik